A gyök a magyar nyelvben, a legrövidebben rögzíthető, róható, írható, a legrövidebben kimondható kép, szókép, mozgókép. Pl. el, bő, ág, ég, nap, süt, bab, bak, cél, dac, húg, nagy, nép, nád stb.
A gyök hangokból keletkezett. Ezek a hangok a gyökhangok.
A gyökhangok magyar kiejtéssel kimondva önálló értelmes gyököket (magyar nyelvterületen érthető szavakat) hoznak létre.
C> Gyökhang
A magyarul ejtett „C” gyökhang köré épülő hangpár gyökök:
aC,Ca, áC, Cá, eC, Ce, éC, Cé, iC, Ci, íC, Cí, oC, Co, óC, Có, öC, Cö, őC, Cő, uC, Cu, úC, Cú, üC, Cü, űC, Cű
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
B> Gyökhang
A „B” hang az emberiség őshangja!
Alapvető tulajdonsága, hogy minden, mai tudományos vagy alternatív nyelvészeti csoportosításban, bármelyik létező hanggal legalább egy csoportba sorolható.[1]
A magyarul ejtett „B” gyökhang köré épülő hangpár gyökök:
aB, Ba, áB, Bá, eB, Be, éB, Bé, iB, Bi, íB, Bí, oB, Bo, óB, Bó, öB, Bö, őB, Bő, uB, Bu, úB, Bú, üB, Bü, űB, Bű
“B” Kéthangú gyökök, szóbokrok:
A “B” hang kéthangú gyökszavai.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Gyökhangok a mássalhangzók, szó és értelem alkotók.
A magyar nyelvben, magyarul a gyökhangok kimondva, hangsúlyozva annak eredeti nyelvszabályozás előtti és még ma is előforduló kiejtését, értelmes szavakat alkotnak, ezek a szavak a továbbiakban gyökhangok.
Gyökhangok: b, c, cs, d, dz, dzs, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, q, r, s, sz, t, ty, v, w, x, y, z, zs.
A mássalhangzók a magyar nyelvben önálló szóalkotók. Kiejtve még ma is értelmes szavakat hordoznak. Ezek a szavak gyökszavak. Minden mássalhangzónak, többféle kiejtése létezik, ezek alakítják a magyar nyelvet.
Bé, Bő, Cé, Cö, CSé, CSő, Dé, Dö, DZé, DZö, DZSé, DZSö, eF, Fö, Gé, Gö, Gyé. Gyö, Há, ëH, Hö, Jé, Jö, Ká, Kë, Kö, eL, Lö, eM, Mö, eN, Nö, eNY, NYö, Pé, Pö, eR. Rö eS, Sö, eSZ, SZö, Té, Tö, TYé, TYö, Vé, Vö, Zé, Zö, ZSé, ZSö.
Kiejtésük szerint kétféleképpen csoportosítjuk a gyökhangokat (mássalhangzókat):
A gyökhangok, kiejtve mind az „isteni” szinten található magas hangrendű magánhangzókkal, hoznak létre gyökhangot. Az „isteni” szint, az értelem adó szintje az emberi beszédnek. E nélkül a rendszer nélkül nem jöhetett volna létre a beszéd.
[1] További változatok léteztek: zárt, nyitott, hosszú és rövid.
a, á, e, ë, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű.
A magyar magánhangzókat a hivatalos nyelvészetben többféleképpen szokás csoportosítani. Csoportosításuk alapja lehet például, hogy mennyi ideig ejtjük őket, vagy, hogy milyen az ajak mozgatásának módja kiejtéskor, illetve, hogy milyen hangrendűek.
a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő.
p, q, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, w, x, y, z, zs.
A jelenlegi állapot szerit a „Tudományos” elnevezésük “Hangzók”.
A tudományos gondolkodásmód, a beszélő, első sorban az ember fizikailag kialakult hangképző szerveinek, azok működéséből adódó különös tulajdonságok figyelembevételével, próbálja meg a nyelvünket szabályozni.
E szerint: Egy-egy beszédhang kimondásakor a hangképző szervek felveszik az adott beszédhangra jellemző helyzetet, s ezt csak a következő beszédhang képzésekor vagy a beszédfolyamatban beálló szünetben változtatják meg. A beszédfolyamatban egy hang tehát addig tart, ameddig a hangképző szervek helyzete meg nem változik.
A hangok keletkezésének feltétele a hangképző szerveink egységes működése. Mivel emberek vagyunk, mind egyedi tulajdonságokkal, ezért a fenti logika, csak egy határon, a saját maga által meghatározott kiejtési formán belül igaz. Ez a korlátja. Már ennek az egy szabályrendszernek is ellentmond az emberiség soknyelvűsége. Ez egy hibás meghatározás, amely az elhibázott folytonosan javított kivételekkel hemzsegő, szabályrendszere épül. Ez a többnyelvűség, az előre meghatározott, megegyezéseken alapuló tanult nyelvek sorát hozta létre a történelmünk folyamán, lassan eltüntetve az eredeti nyelvet.
A magyar nyelv mondják szakrális. Ez azt jelenti, hogy szent. Magának a kifejezésnek, hogy “szakrális” rengeteg kapcsolata létezik a magyar ember magyarságtudatával. E szerint a magyar ember számára a magyar nyelv szent. Kutatások sorára lenne szükség ahhoz, hogy ezt a titkot megfejtsük, hogy mit takar, rejt a magyar emberek identitása ebben a “Szent Magyar Nyelv” fogalomkőrben. Ilyen értelembe hamisnak tűnik az az állítás, hogy a nyelv, “Nyelvünk azért szakrális, mert a szakrális világot képezi le, azt közvetíti”. Én úgy gondolom, hogy a magyar nyelv, sokkal racionálisabb, valóságot tükröző nyelv, mint ahogy azt az előző állítás sugallja. Mégis úgy látszik, hogy a nyelv szerkezete, felépítése, ősi tartalma megjeleníti, bizonyítja, azokat a mai tudásunkkal ésszerűtlennek nevezhető ismeret halmazt, logikát, szerkezeti felépítést, mint amit jelenleg tudunk róla. A szakralitás kettős, világi és isteni jellege azt sugallja, hogy ez a kettősség megjelenik a nyelvünkben. Ez a kettős tudat, vagy talán ennek a hiánya él ma, minden magát, és a nemzetét óvó, magyar emberben.
A gondolatok, megjelenését nyelvünkben a mássalhangzók közvetítik. A mássalhangzók melyek képeket, eseményeket, gondolatokat, fogalmakat, majd szavakat eredményeznek. Ezek a szavakat formáló mássalhangzók, a gyökhang-ok. A szavaink jelentését a gyökhangok határozzák meg.
A gyökhangok által kialakított szavak az egyedi hangok (magánhangzók) kíséretében jelennek meg. Azt hogy a megformálódott szó, az emberi, vagy az isteni szinten jelenik meg, az egyedi hangoktól függ. A magyar nyelvben minden hang fontos, ezért a gyökhangoknak és az egyedi hangoknak szerepe, jelentése van a kiejtésben. Úgy írjuk, ahogy ejtjük, és úgy ejtjük, ahogy írjuk.
A jelenlegi nyelvtudományok által meghatározott másik nagy csoportja az izoláló (elszigetelő) típusba tartozó nyelvek. Ezekről azt mondják, hogy szótövek (gyökök) egymás mellé helyezésével alkotják szavaikat, mondataikat. A magyar nyelvben a gyökrendszer a gyökök egymáshoz illesztésével hozza létre a szavainkat és a mondatokat. A nyelvtípus meghatározásában az eltérést az összeillesztett gyökök sokszínűsége okozza[1]. Az összeragasztásban több fajta, és több szintű, gyök vesz rész, ami a nyugati nyelvtanban, gyökről alkotott képnek, nem felel meg. A nyugati nyelvek szótagnak ismerik fel a gyököt, ami téves gondolkodás. A gyök több mint egy szótag ezért ez a nyugati típusú nyelvészeti gondolkodás hibás. A magyar nyelvre nem alkalmazható. Az egymás mellé helyezett gyökök egyedi kötéssel kapcsolódnak ennek a kapcsolódásnak a neve, gyökkapcsoló kötődés.
Elnevezése: Gyökkapcsolódó kötődés. Ebbe a csoportba sorolom a magyar gyöknyelvet.
Jelölése: Önálló
[1] Olvasd: Gyöktípusok, Gyökfajták
A hivatalos nyelvészet az agglutináló (ragasztó) nyelvek közé sorolja a magyart. Ezekről a nyelvekről azt mondják, hogy a szótőhöz ragasztott toldalékokkal, fejezik ki a nyelvtani viszonyokat. Ez a megfogalmazás a magyar nyelvre csak részben igaz. A magyar nyelv ennél több, mert az előbbi „szótő” fogalommal megnevezett hasonló értékű „gyökszó” elé is helyezünk szóelemeket. Kizárólagosan a toldalékoló nyelvek feltételnek nem tesz eleget a magyar nyelv a nyelvünk ragozó gyöknyelv. A gyöknyelvi tulajdonságaival kapcsolódik a többi nyelvbesorolásokba.
Jelölése: Ragozó
A negyedik típus a poliszintetikus (inkorporáló, bekebelező) nyelvek. Jellemző tulajdonsága a szómondat. A magyar nyelvet nem sorolják ebbe a kategóriába.
A fizikai távolságuk ellenére ez is megjelenik a magyar nyelvben. Ilyenek, indulatszavak. Jaj! Ne! Nem! De! Megszólítások. Istenem. Magda! Meghatározások. Összetételek.
A magyar nyelv e tulajdonsága jelenik meg az idegen szavak nyelvünkbe történő építésében, a szavak visszaterelésében.
Jelölése: Magyar> Visszaterelő.
A harmadik nyelvkategória a flektáló másként hajlító, vagy szintetikus, nyelvtípus nem alkalmazható a magyar nyelvre, ez az Indoeurópai nyelvekre jellemző. A szintetikus nyelv a nyelvtani viszonyokat a szó hangalakjának megváltoztatásával fejezik ki (német, latin, görög).
Mindezek ellenére a magyar nyelv a gyökrendszerében megjeleníti a hajlított nyelvekre jellemző gyököket, gyöktulajdonságok jellemzőit is.
Jelölése: Hajlító
