Gyök, Szótag, Morféma
A Gyök nem Szótag és nem Morféma!
A gyök után, a szótag is elítéltetett a magyar nyelvtudományokban. Ma Magyarországon a hivatalosan tanított nyelvtudományokban a szótag „kiveszőben” levő szóelem, a mai hivatalos nyelvészet szerint „morféma”. Valahogy így fogalmazzák meg: „Szótagokkal a nyelvhasználat során szóban és írásban egyaránt találkozhatunk, bizonyos gyakorlati szerepük van[1].” Véletlenül sem mondja azt, hogy a magyar nyelvben a szó meghatározó, értelem hordozó eleme. Ma már a szótag fogalmát is annyira elmossa a tudományos nyelvészet, hogy még a nyoma se maradjon, ami esetleg valamikor hasonlított a gyökre. A Szótag fogalom lejáratása, elhanyagolása, oda vezet, hogy a szavaink ragozott szerkezete teljesen átalakul, helyette a tanult szavak, szófogalmak jelennek meg, ezzel ellehetetlenítve a magyar nyelvet, vele az embert, a népet. Az átfogó morféma megnevezésénél a szótag helyett a tőmorféma kifejezést használja a nyelvtudomány. Az egész nyelvrendszerünkben a mai tudomány feladta a ragozó nyelv alapjait, az új „Nyugati típusú” nyelvrendszer kialakításával.
A hivatalos álláspont a következő: „A nyelv, rendszert alkot. Egységei: fonéma, morféma, lexéma, szintagma, szöveg”
Ebben a rendszerben, kitagadtatott a gyök, elárultatott a szótag, meghazudtolt a rag, felfordult a mondat!
A tudomány elengedte a „Szótag” fogalmát is. Az új rendszer még ma sem talál olyan magyar szót, ami alkalmas lenne a gyökfogalom elrejtésére, ahogy azt szeretné, ezért jelenik meg a „Morféma”, de még itt is kénytelen a „tő” kifejezést használni, ami nagyon hasonló szóképet alkot a „gyök” szavunkkal.
A ragozó nyelv gyökhasználatához, szüksége van az emberi agynak a kiegyensúlyozott (két-agyféltekés) gondolkodáshoz a szóképre, az adott gyökszókép megjelenítésére.
A ragozó nyelv lényege, hogy a gyökök, egymás után történő rakogatásával, egyes eredeti gyökök (tövek) írás és kiejtésbeli alakja, megjelenése, a helyesírás kialakításával megváltozik, átalakul. Az új írási szabályok okozta, átalakulásnak megfelelően, a szavak sorrendjében az előforduló hangtorlódások, hangkiesések, hangmódosulások, jelentős módon nem változtatják meg az eredeti, első, második, vagy többedikként, elhelyezett gyök szóképét, csak a megjelenését, eleinte az írását, majd később hozzá igazítva[2] az új helyesírásnak megfelelő kiejtést is. A ragozás során létrejött új szóban a sorba rakott szóképfogalmak együttesen, az új szóra jellemző módosult képet hoznak létre. A magyar nyelvben, ezért értünk meg olyan szavakat is, amit esetleg soha nem használtunk.
Tehát az agyunk megérti az újonnan ragozással létrejött szó jelentését.
Ez a magyar ragozó nyelv varázsa.
Látható, hogy az új szó mindig a hozzá toldott raggal, jön létre. A nyelvünk ezért ragozó nyelv.
A nyelvünkkel foglalkozó elődeink nem véletlenül szokták mondani, hogy a magyar nyelv, nem kivonó, nem elvonásokon alapuló, hanem hozzáadó nyelv. A fenti szabályrendszer (itt konkrétan a szintagma) többek között ezt az alapértéket is sérti. Ezzel lehetetlenné teszi a nyelv gyökrendszerének fejlődését, az eredeti gyökszavak jelentés és valódi képi ismeretét.
Az is látható, hogy az adott szóba beépült ragok elvonása nem lehetséges, mivel a majd kétszáz éves ragozás helyetti toldalékolás, eltakarta a toldalékká lett gyökszavak eredeti jelentését, szóképét, ennek az oka a gyök megjelenés módosulása. Az új szavakba beépült gyökszavak, melyek a ragok, már toldalék formájában, a beépülő eredeti gyök értelmét eltakarva, elfelejtve kerültek be az adott szóba.
Már ezért is hamis az az állítás, ami a toldalékok elvonásával próbál az eredetitől eltérő jelentést tulajdonítani egy szónak. Sajnos ma már ezt tanítják.
Az meg már tudatos csalás, ha ezt a csonka a szót, vagy morfémát, egy más nemzet szavához, morfémához teszi hasonlóvá!
Csalás azért, mert aki ezt a morféma hasonlóság vizsgálatot végzi, az tudja, hogy mi a morféma.
Tudnia kell, hogy az a csonka szótő a magyar nyelvben nem morféma, hanem egy megváltoztatott gyök, amihez eredeti formájában tartozik egy szókép, mely szóképet toldalék alakjában is hordoz.
Csalás azért is, mert a csonka gyök önállóan, a szóról leválasztva, nem biztos, hogy hordozza az eredeti gyökképét megváltozott toldalék formájában. Az így leválasztott szókép nélküli toldalék már tanult jelentéssel bír. Ez a tanult jelentés alkalmassá teszi a toldalék előléptetését morféma szóelemé, ami lehetőséget biztosít más nyelvekből történő származtatásának bizonyítására.
A szavainkban megjelenő toldalékok értelemadó gyök képe határozhatja meg a toldalékolás utáni szó gyökét. Csak ilyen módszerekkel lehet a magyar nyelvet vizsgálni.
A toldalékolás a nyelv átalakításának egy állomása, már ez a fogalomkőr is jelentős mértékben torzítja a nyelvünket[3].
Ezzel szemben a morfémák és toldalékok sokkal szűkebb, tartományban, vagy egyáltalán nem rendelkeznek szóképpel, csak előre betanult jelentéssel, vagy alkalmazási szabállyal a helyes használatáról. Ez a kemény tanulással rögzült tudás az agy egyik felét veszi igénybe.
Tehát a gyök a magyar nyelvben a legkisebb szóképpel rendelkező értelmes[4] szó.
A Szótag a szabályrendszer része, a szó első szótagja, lehet gyök, a többi szótag csonka, vagy módosult gyök.
A Morféma, a szó egy eleme. A morféma, lehet gyök, szótag, de a fogalomkörébe tartozik minden jelentéssel[5] bíró szóelem is.
[1] http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/magyar-nyelv/a-szotag-es-a-morfema/a-szotag-es-a-morfema (2015. július 29.)
[2] A nyelvújítás elengedhetetlen „érdeme” ez a folyamat, ami tudatosan, szervezett módon, megváltoztatja, átalakítja a nyelvünket. Eleinte, csak a régi szavaink írására alkotott helyesírás, később az ezekhez igazított kiejtés lett az elvárás az iskolában. Ez a kettős hatás már megváltoztatja az eredeti szavunk jelentését. Többek között ez az egyik oka annak, hogy minden szavunkra legalább egy másik is létezik, ahol csak egy értelem találkozik a szavakban. Ez a folyamat a mai napig zajlik, ezért tanulja a magyar nyelvet nehezen az új generáció, mert mindig jobban és jobban távolodunk, a gyök, és az eredeti ragozó nyelvtől.
[3] Olvasd a „Toldalék” című fejezetnél.