BaB

BaB

Gyökszó

Gyökkapcsolat: BaB, BáB, BeB, BéB, BiB, BoB, BöB, BuB, BüB.

Szóbokor gyök szint: Második szint.  Elágazás> Ba.

Jelentése:  

  • Sumér: Pusztagyöke a mezopotámiai  Babilónia szónak.
  • Előmagyar: Hasonló gyökhangú szókkal rokon> búb, buba, bób, bóbita, bombék, bimbó, boborcsó, bibircsó, babug, aprót, kicsit, a növekedés kezdetet jelentő szavaknak.
  • Középmagyar: Elvont gyöke a babrál, babráz, babirkál szavaknak.
  • Újmagyar: bab a hüvelyes növény.

A szó fajtája: Főnév

Fogalomr: BáB

GyökpárBaB- BáB és BaB-BeB

Leírás:  Bab a csírázó, csíráztatható apró mag. Az élet kezdeményének a jelképe. Gyöke a, Babilon, Babona, babvonás, babvetés, babozás, babrálás szavaknak.

Kialakulása: B gyökhang> Ba elavult gyökszó> Bab a fenti leírással.

Eredet: Sumér: ubub (bab)> ősmagyar: bab > ómagyar: bab> újmagyar bab

Források:

Korunk 2010 Január

A magyar babok és babonás jelentésük

Szabó T. Attila írása.

„Miért teve a teve? Mert az a neve. Ha más neve volna, nem teve volna.” A magyar bab szó esetében a dolog korántsem ilyen egyszerű: számtalan növénynemzetség és faj viseli ugyanis a bab nevet. A babonás szimbolikájú babvonás, babvetés, babozás, babrálás jelentésmező számára elsősorban az eurázsiai eredetű Vicia faba (mai nevén: lóbab, babóbab) a legfontosabb. Ez a faj azonban őshonos változataiban gyakorlatilag eltűnt nálunk a házikertekből (Szabó 2009).

Házikertjeinkben viszont leggyakoribb tápláléknövényeink közé tartoznak a paszulybabok (Phaseolusok), ezek egyik faja a tűzbab vagy bivalypaszuly (Ph. coccineus), emellett – piros-fehér virágai és zöld levélzete alapján – szimbolikus jelzést hordozó díszvirág is elsősorban a kisebbségi területeken (Szabó – Péntek 1976; Péntek – Szabó 1980, 1980a, 1985).

A magyar nyelvben használatos, babbal kapcsolatos növénynemzetség- és fajnevek gazdasága önmagában is meggondolkodtató (Priszter 1998 nyomán, kissé módosítva): paszulybabok (Phaseolus fajok): közönséges paszulybab (Ph. vulgaris), bokor paszulybab (Ph. vulgaris nanus), hegyeslevelű paszulybab (Ph. acutifolius), Lima paszulybab (Ph. lunatus), karó(s) paszulybab (Ph. vulgaris vulgaris), mungó paszulybab (Ph. mungo), ősi paszulybab (Ph. aborigineus), óriás paszulybab (Ph. sesquipedalis), török paszulybab, tűzbab (Ph. coccineus); tehénbabok (Vigna fajok): adzuki tehénbab (Vigna angularis), arany tehénbab (V. radiata), csiga tehénbab (V. caracalla), gumós tehénbab (V. vexillata), kajtán tehénbab (V. ungiculata cylindrica), rizs tehénbab (V. umbellata), sisakvirág-levelű tehénbab (V. aconitifolia), homoki tehénbab (V. unguiculata typ.). Egyébb, „bab” nevet is viselő, nemzetségszintű nevek: bársonybabok (egyes Mucuna fajok), csomósbabok (Cyamopsis), fojtóbabok (Pueraria), galambbabok (Cajanus), herebabok (Thermopsis), ignácbabok (Strychnos), kalabárbabok (Physostigma), jamszbabok (Pachyrhizus), kandelababok (Macrotyloma), kardbabok (Canavalia), tengeri kardbab (Canavalia maritima), tőr(ös) kardbab (Canavalia gladiata), korallbabok (Erythrinia), lóbabok vagy babóbabok (Vicia sect. Faba), maris-kababok (Merremia), nikkelbabok (Paersonia), sisakbabok (Lablab), szárnyasbabok (Psophocarpus), szárnyasbabfák (Luetzenburgia), szójababok (Glycine), tarajbabok (!) (Clianthus), taréjosbabok (!) (Kennedia), tonkababok (Dipterix), ugrálóbabok (Sebastiania palmeri), viszketőbabok (más Mucuna fajok).

Szenci Molnár Albert (1604, 1621) szerint „faba = bab; a fabácia [a latin szóban az ékezet a hangsúlyt jelöli] = bableves, babból csinált pogácsa; a fabáginus = babból való; fabarius = babbal való; fabella = beszédecske, mesécske; Fabianus = neve egy rómainak az babról; Fabiranum = német város, vulgo Bréma [az babról]; Fábius = római főember, az babról így neveztetett; […] fabula = babocska, item szófia beszéd, gondolt [kitalált] beszéd, mese, költött dolog; fabuláris = költött beszéd, költött dolgok; fabulátor = [feleslegesen?] beszélő, szószaporító; Fabulinus = gyermekeket elsőnek szólásra tanító [római] istennek tartatott; fabulo/as = beszélgetek szószaporítva; fabulor/aris = u.a.; fabulosé = hazugon, mese módra; fabulositas = költött beszédi hazugság, mesei hazudozóság; fabulosus = költött dolgokhoz való; fábulum = bab, báb? (ez a magyar részben=pupa!, a latin részben lejebb=oscilla). Még érdekesebb Szenci Molnár (1604) idézett szótárának magyar része: bab = faba, fabulum; bab feketéje = hilum; babféreg = mida, midas, midamiops; babi = fabiginus, fabalis, fabarius; bablevelűfű = fabaria, telphium; babocska = fabula; babona = superstitio; babonás = superstitiosus; babonás asszony = pharmaceutria, saga, venesica; babonásan = superstitioso; babos fedél (?) = caliendrum; babpogácsa = fabacia; babszár = fabale; babtoka = butea.”

Pápai Páriz (1708) szótárának faba szóval kapcsolatos jelentései (a vicia esetével ellentétben) érdekesebbek és gazdagabbak, mint a Szenci Molnár szótárában találhatók, már csak azért is, mert gyakran utal a jelentés forrásaira is. Finály Henrik (1884) még többet (és jobbat) is tud a babról, mint jó egy évszázaddal korábban Pápai Páriz. A faba szóbokorral kapcsolatban a következőket írja: „Faba = bab (Vicia faba L.); A: mint étel, mely a Flamen Dialis-nak tilos volt, éppen úgy nem ették a Pythígoreusok; a keménysége e gúnyos kifejezésre ad alkalmat? Id (quod cacas) durius est faba et lapillis; B: mint hozzávetőleges mérték apró tárgyak nagyságának meghatározására: ad nostre faba magnitudinem; rare faba magnitudinem excedit (akkora, mint a mi babunk; ritkán nagyobb, mint egy bab/szem/); C: mint közmondás: Tam perit quam extrema faba = elpusztul, mint az útszéli bab (melyet könnyen eltaposnak az arra menők); istaec in me cudetur faba = az én hátamon csépelik ki a babot; ennek is én iszom meg a levét; in faba reperisse = bab között talált, azaz semmiség; stb.”

Hogy honnan ered és mi mindent jelent magyarul a bab szó mint növénynév, arra itt most terjedelmi okokból nem tudunk kitérni, és Priszter (1995), valamint Szabó (2010, megj. alatt) feldolgozásaira utalunk csupán. Diószegi S. és Fazekas M. Magyar fűvészkönyve(1807) és Orvosi fűvész-könyve (1813) még egyértelműen a hagyományos magyar bab = Vicia faba név használata mellett foglal állást, amikor a bab, babó-bab, bab-babó névhasználatot fogadják el.

A magyarban tehát a bab szó az egyik leggyakoribb összetevője a népi és hivatalos magyar növényneveknek. Számításaink szerint a mai magyar nyelv hivatalosan hetvenkét különféle babot ismer, ezeknek a neveknek több mint negyven, különböző rendű és rangú növénytaxon felel meg. Komolyan oda kell tehát figyelni, amikor babokról beszélünk. Hiszen „nem babra megy a játék”: szinte mindegyik bab mérgező, csakhogy a Phaseolus-babok méreganyagai főzéskor lebomlanak, a Vicia-babok méreganyagai kioldódnak a főzővízzel („a babot nem a levéért főzik” vö. Szenczi Molnár 1604/1621), de vannak olyan babok is, melyekből főzéssel a legerősebb mérgek készíthetők.

Etnobotanikai vonatkozások a szótárirodalomban

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (Benkő 1984) a szláv eredetű bab szó rokonsági körébe utalja a babos, babug, bagócs, batka, illetőleg a farkasbab és lóbab szavakat, és ettől teljesen függetlennek tekinti a báb, bába, babona, bábol (bíbelődik értelemben), babra, babós szavak történeti jelentéseit, ami a történeti etnobotanikai adatok fényében bizonyára megérdemelne egy új értékelést.

A magyar szinonimaszótár (O. Nagy G. – Ruzsiczky 1978) is csak Phaseolus, illetve – ennek némileg ellentmondóan – [kerek] petty, valamint babkávé (! Coffea) értelemben említi a babot, viszont a babos szónak a „kendermagos” (tyúk) értelmét is ismeri. A babonával ez a szótár sem foglalkozik sokat, viszont a (valamit) babrál szónak a (könnyedén) birizgá[é]l, bosszantva babrikál, bizgat, bizget, bizerget, piszkál, fogdos, játszik (ujjaival), pepecsel rokon értelmű szavait is felsorolja. Ezek közül a szavak közül a magyar történeti szótárirodalomban a bab – a nevéről írott részekben bemutatott kivételektől eltekintve – csak Vicia faba jelentésben értelmezhetők. Ezek az adatok a magyar írásbeliség kezdetekor már élesen elválnak a báb, bába, baba, babona jelentésű szavaktól, bár ez utóbbi az átadó ősnyelvben, de a korai magyarban is alighanem szoros kapcsolatban lehetett a babbal (Berrár – Károly 1984).

Pannóniai és dáciai (erdélyi) történeti-etnobotanikai adatokat értékelve megállapítható, hogy nyomtatott herbáriumban a Vicia faba képével együtt szereplő magyar bab név leírására Grynaeus és Papp (1977) egyetlen példát ismer a Dornsteinus füveskönyvében fennmaradt XVI. századi glosszák (nyomtatott fűveskönyvekben fennmaradt kéziratos széljegyzetek) között.

Melius (1578) munkájában a bab (Vicia faba értelemben) nem szerepel külön szócikkben, szerepel viszont a különböző leírásokban mint az „összehasonlítgató módszer” egyik közismert növénye. Clusius és Beythe (1583, 1584, 1711) pannóniai növénynévjegyzékének valamennyi kiadásában szerepel a bab a Faba címszó alatt – nyilván közismert növényként – minden különösebb részletezés nélkül. A pannon flórába viszont – közönséges növényről lévén szó – a Vicia faba nem került be, csak az akkor még különlegességnek számító Phaseolus purkircherianus (Szabó 2009).

Beythe András (1595, pg. 30b.) Füveskönyve viszont már közvetlenül ennek a herbáriumnak utolsó fás növénye (a fügefa) után, a lágyszárú növények között az „előkelő” 6. helyen szerepelteti a babot. Itt a „füvek” között a Vicia faba-t csak a temondádfű (Iberis), a görögszána (Trigonella), a len (Linum /usitatissimum/), a vadlen (Linum „sylvestre”) és a bagolyborsó (Cicer) előzi meg.

Hihetetlenül gazdag lóbabadatokban Lencsés György „Egész orvosságról való könyv”-e (1577k) és több adat van Bornemisza Anna szakácskönyvében (1670) is, illetőleg Radvánszky Géza az 1603 és 1703 közötti száz évből összegyűjtött „Medikusi és borbélyi mesterség” c. munkájában (vö. Hoffmann 1989, Lakó 1983, Szabó—Biró 2000).

Hogy néhány idegen földi vonatkozást is említsünk, az Egyesült Királyságban a lóbabra vonatkozó recens etnobotanikai adatok Vickery (1995) nyomán a következők. Vetését Untingdonshirben február 14-én, Wiltshireben március első két napjában ajánlották, minden fészekben 4 magot vetettek (egyet „for rook”, azaz a varjaknak, egyet „for crow”, azaz a csókáknak, egyet „to rot”, azazhogy elrothadjon, és egyet „to grow”, azazhogy növekedjen). A virágzó lóbabmező illatának Oxfordshire-ben szerelemserkentő hatást tulajdonítottak (Stewart 1987, vö. Vickery 1995). Hasonló hitek terjedtek el Suffolkban is a két világháború között, különös tekintettel a férfiúi vágyra és a női engedékenységre (Barrett 1967, id. Vickery).

A lóbab hüvelyében lévő vattaszerű fehér pihéket bibircsek, szemölcsök gyógyítására használták, a magvakat megették, a pihékkel bedörzsölték a szemölcsöt, lehetőleg holdfényben (az alkalmazásra egészen friss, 1991-es adatot is idéz Vickery Somersetből); szamárköhögéses gyermeket a virágzó lóbabvetésben sétáltatva is hatásosnak tartották a lóbab illatát (Suffolk). Angliában az a babonás hit is ismert, hogy a lóbabszemek zsebben hordva enyhítik a szomjúságot; Humberside-ban abban is hisznek, hogy a babszemek funikulumai („köldökzsinórjai”) minden 7. évben másként tapadnak a hüvelyben, mint annak előtte.

Gustav Hegi (1926) Közép-Európa, és különösen Németország, Ausztria és Svájc flóráját feldolgozó florisztikai monográfiájának első kiadása gazdag etnobotanikai adatokban: a nemzeti nyelvek „hivatalos” lóbab-neveiben, a nyelvek és kultúrák között vándorló elnevezésekben és tudásban stb. Az Osztrák-Alpokban még a 20. század elején is a babszalma fontos takarmány volt (virágzás előtt kaszálva), de az érett babkórót (zab, rozs stb. szalmával együtt) gondosan kévékbe kötötték, és télen feletették. Zöldtakarmányként csak szarvasmarhának, szénaként (levélzettel), szalmaként (szárakat) lovaknak, juhoknak is adták, bár a bab szalmája közismerten nagyon kemény (innen a német szólás: „kemény, mint a babszalma” – „grob, wie Bohnenstoh”). A babszalmát is olyan faálványzaton szárították, amilyeneket a Központi-Alpok számos völgyében még ma is láthatunk, és amelyeket ott vélhetőleg az utolsó (hallstadtti) eljegesedéses klimaváltozás óta használnak. Megjegyzendő, hogy itt a Vicia faba a fizikai munkások egyik fő tápláléka volt mindaddig, amíg a bővebben termő krumpli, illetőleg a völgyekben a Phaseolus babok és a kukorica termesztése ki nem szorította. Ekkor egy ideig szinte kizárólag csak állati takarmányként használták. A németben egyrészt a csak a takarmányozásra, másrészt a csak az emberi fogyasztásra utaló nevek formája és jelentése is szétvált, miután az újabb nagymagvú (főzelékek és levesek készítésére is alkalmas, nem mérgező) fajták a tudatos, szakszerű nemesítés kapcsán megjelentek. Német nyelvterületen a magvakat takarmányozásra – ha csak tehették – őrölve, daraként adták a nehéz munkát végző igásállatoknak (pl. ökröknek), de disznóknak, juhoknak, lovaknak és teheneknek, szárnyasoknak, sőt halaknak is. A finomra őrölt bablisztet (Plinius szerint) már a rómaiak is használták a kenyér szaporítására. Európában a babliszt készítése egy időben általános volt táplálkozási célból és később különösen a gyógyításban (farina fabarum). Nyugat-Európából, Elzászból külön babmalmok is ismeretesek. A Rajna vidékén és Közép-Németországban a bablisztet „hódlisztnek”, „hódbablisztnek” (Kastormehl, Kastorbohnenmehl) is hívták, és tisztán vagy búzaliszttel keverten árulták. Belgiumban a hántolatlan magvakból őrölt lisztet a sörgyártásban (malátapotló) és a sütőiparban is használták. Nagy fehérjetartalma miatt erős ragasztók készítésekor is használtak bablisztet.

 A gyógyításban a bablisztet Európa-szerte elsősorban ecettel keverve flastromként használták szeplő ellen, fájdalmak enyhítésére (különösen a nemi szervek fájdalmára), hurutos köhögés és vesepanaszok, vesekövek ellen (zöld hüvely főzetét, többnyire babonás előírásokkal körítve), nyersen, tejjel keverve vérhas ellen. Szárának hamujából főzőtt lugot már az ókortól idegpanaszok ellen, később vízkórság ellen és hashajtóként is használták. A babvirágvizet vizelethajtásra és szépítőszerként is alkalmazták. A fővő bab gőze vagy az izzó babszalma füstje fülfájdalmak gyógyítására szolgált. A „babsót“ (Bohnensaltz) még gyógyszertárban is árulták. A babliszt a minden baj gyógyítására sokáig alkalmasnak tartott panacea, a relevanta arabica egyik alkotórésze volt. A Coffea babkávé megjelenése után a pörkölt (ló)babmagvakat kávépótlónak is használták.

 A krumpli, kukorica és a paszuly európai elterjedése előtt a Vicia faba Németalföldön is alaptápláléknak számított. Ez a németalföldi festők (konyhai, piaci) csendéletein is megfigyelhető. Ebből az időből és flamand szerzőtől származnak az etno-botanikából a tudományos botanikába beemelt első részletes Vicia faba leírások és képek is. A hántolt babnak „holland módra” való fogyasztása is ebből az irányból honosodhatott meg a Brit-szigeteken (Culpeper 1653).

Az antikvitásban meglehetősen ellentmondásos hiedelmek kapcsolódtak (az akkoriban bizonyára sokkal változatosabb mérgezőanyag-tartalmú) babokhoz: tompítják/élesítik az érzékelést, rossz álmokat vagy álmatlanságot okoznak, stb. Ez is oka lehetett annak, hogy az egyiptomi és görög papok, majd később a püthagoreusok is tisztátalannak tartották, amit Hérodotosz és Plutarkhosz is megemlít, de ennek az emléke lappanghat egyes ortodox héber hagyományokban is. A sötét, illetve világos magvakat sorshúzások során is használták. A kyamoszról már Homérosz is megemlékezik és az ógörögök az egyiptomi babnak nevezett Nelumbo-magoktól (egyiptomi bab) való megkülönböztetés érdekében a Vicia faba magjait görög babnak (kyamosz hellenikosz) nevezték.

Az itáliai félsziget a Vicia faba európai ismeretének, termesztésének és használatának egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező területe. A római kor történeti etnobotanikai adatairól sok szó esett. Ezúttal itt a legújabb genetikai erőforrás-kutatások tükrében azt próbáljuk röviden érzékeltetni, hogy mennyire élő ma is ez a kultúra (Hammer 1996; Hammer, Knüpffer – Laghetti – Perrino 1999; Hammer – Laghetti 2006).

Hammer és munkatársai (1999) Észak- és Közép-Olaszországból több mint húsz különböző népi nevet gyűjtötték össze. Hammer és Laghetti (2006) az olasz szigetvilág mezőgazdasági művelésre alkalmas kis szigetei közül a legtöbb kutatott szigeten mint őshonos termesztett fajt (archeoelem!) gyűjtötte a következő helyeken a 20. század utolsó és a 21. század első éveiben: Alicudi, Capri, Elba, Favignana, Filicudi, Giglio, Ischia, Lampedusa, Linosa, Lipari, Panarea, Pantelleria, Ponza, Procida, S. Antioco, S. Pantaleo, S. Pietro, Salina, Stromboli, Ustica, Ventotene, Vulcano. Tehát a lóbab (var. equina és var. faba) jelenleg is fontos termesztett növény ezeken a szigeteken, ahol a fava (Ustica), foave, fave di Carloforte (S. Pietro), fava pastore (Ventoneto) olasz népi babnevek kerültek elő. Különösen ízletesnek tartják itt a tavasszal fogyasztható zsenge magvakat.

Egyiptomban és általában az arab világban a lóbabnak is kultusza volt (Hepper 1990, 1993). Géczi János Természet-kép című kötete (2001) hívta fel a figyelmet néhány etnobotanikai szempontból is érdekes arab termesztéstörténeti adatra, mint pl. Al-Harabi (megh. 1215) Kitáb az-Zijára című, az iszlám terület zarándokhelyeit bemutató könyvében az egyiptomiakról is hírt ad, ez országot a világ csodái közé tartozónak véli növénygazdagsága miatt. „Magam is láttam itt egyazon évszakban háromszínű rózsát, kétféle jázmint, tavirózsákat, mirtuszokat, pézsmarózsákat, bazsalikomvirágokat, kétfajta violát, lótuszgyümölcsöt, cédrust, citromot, narancsot, félérett datolyát, banánt, a szikomorfa gyümölcsét, zöld és érett szőlőt, zöld fügét, mandulát, tököt, sárgadinnyét, görögdinnyét, padlizsánt, zöldbabot, salátát, friss diót, endíviát, gránátalmát, spárgát, nádcukrot, és sehol másutt nem láttam ehhez hasonló bőséget.” A 12. század végi beszámolóban nem csupán az utazó csodálata fejeződik ki e gazdag kínálat felett, de nyilvánvaló az is, hogy igény volt e széles választékra s lehetőség is annak felkínálására. Későbbi utazók is hasonló lelkesedéssel számolnak be a növénybőségről, köztük Huszti György (1512 k.–1566 után) is utazásának leírásában. Géczi itt idézett adatai az arab világból minden kétséget kizárólag a Vicia faba termesztésére vonatkoznak.

Szerepel a bab Az ezeregyéjszaka meséiben is. A 11. századi, Andalúziában élő Al-Himyarí Al-Badí-fí wasf al-rabí (Újdonságok a tavasz leírásában) húsz virágnevet sorol fel, köztük van a bab is (Géczi 2001).

A lóbab (ts’an-tou) Kínában – ahova egyesek szerint csak egy évezrede, mások szerint már sokkal korábban bekerült – elsősorban a déli és nyugati vidékeken vált fontos táplálékká, ahol fiatal hajtásait zöldségként és gyógynövényként is fogyasztották: magvairól azt tartották, hogy használ a belső szerveknek, száráról, hogy megsózva és olajban párolva hatásos a részeg ember kijózanítására (Stuart 1911/1998).

 A Vicia faba szerepel a legfontosabb hagyományos thaiföldi élelmiszernövények jegyzékében is (Anderson 1993). Ugyancsak fontos élelmiszernövénynek tekintik Japánban (Sakamoto 1996). Indiában a magvait pörkölve fogyasztják, mint a földimogyorót.

A kiragadott és felsorolt példákból is kivehető, hogy a babismeret és -használat mély hatást gyakorolt az indoeurópai népek nyelvére és kultúrájára, különös tekintettel a klasszikus (görög és latin) műveltségre és annak európai hatásaira (hitvilág, táplálkozás, helynévadás, irodalmi műveltség, hadtudomány stb.). Ennek a hatásnak a jellege és iránya a magyarság és a jelenlegi magyar nyelvterületen élő szomszéd népek között sok szempontból még feltáratlan. A babismeret és -használat ennek megfelelően a magyar nyelvre és műveltségre is jelentős hatással volt a samanisztikus vonatkozásokkal (babozás, babvetés, babvonás, babonálás, babrálás) és az ezek ellen a honfoglalás korában és az Árpád-korban keményen fellépő kereszténységgel kezdődően egészen a 16–17. századi magyar herbalistákig és szótárírókig. A 20. századra a hagyományos magyar babismeret csak a magyar nyelvterület peremvidékein, a népi növényismeret szintjén csak nyomaiban maradt meg, az akadémiai növényismeretben viszont teljesen összezavarodott. Ebből adódnak azok a többé-kevésbé súlyos nyelvészeti, művelődéstörténeti, botanikai stb. tévedések, melyeket e sorok írójától a Magyar Nagylexikon szerkesztőiig sokan elkövettek (Szabó jun. in Szabó sen. 1976, Élesztős – Rostás 1994). Bizonyára erre vezethetők vissza a magyar botanikai, nyelvészeti és néprajzi irodalomban tapasztalható, a babok értelmezésével kapcsolatos hiányok és hiányosságok is. A világhálós ismeretgyarapodás szájról szájra (pontosabban: gépről gépre) való terjedése a babok „népi” ismerete terén további félreértések – de fatális tévedések – forrása is lehet.

Megtörténhet, hogy egy babos hiba súlyos mérgezést eredményez, ami különösen kisgyermekek esetében lehet életveszélyes. Egy „ricinus-babszem“ esetében például nagyon nem „babra megy a játék“.

Függelékként egy „csángó babbabona-csemege“, melyért a moldvai Magyarfaluból Budapestre került költőnőnek, Iancu Laurának tartozik köszönettel a cikk szerzője:

„Hát otthon mesélte a nagyapám, hogy a kígyót nem jó Szent György előtt megütni. Akkor kérdeztük: minek nem szabad megütni? De aki megüti, annak bevágják a fejit, és tesznek belé három szem babot. Ezt a három szem babot elhagyják három napig. Mikor három napig elhagyják, akkor megállnak, s azt a babszemet megnezik, hogy hogy dagadott meg annak a kígyónak a fejiben. Béveszik mind a hármat, megforgatják a szájukban, nem nyelik le, hanem csak megforgatják a szájukban és kidobják. De ezt csak azok csinálják, akik szoktak babonázni. Egy üres tojásba beleteszik ezt a három szem babot, a tojást kiszívják, kiveszik azt a tojás belit, és az üres tojás héjába beleteszik ezt a három szem babot, és elviszik ahhoz az illetőhöz, akit meg akarnak babonázni. Az, ha lelépi azt a tojást, az összetörik, és az a három szem bab elcsábítja az asszonyt. Akkor ezt a három szem babot, aki letapodja, az el lesz csábulva, úgy, hogy nem tudja, hogy mi van a világon.” (Gyurka Mihályné, Magyarfalu-Egyházaskozár) (Bosnyák 1980, 123.) 

Irodalom

  • Anderson, E. F.: Plants and People of the Golden Triangle. Ethnobotany of the Hill Tribes of Northern Thailand. Dioscorides Press, Portland, 1993.
  • Benkő L. és mts., szerk.: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. IV. Mutató. Akadémiai Kiadó, Bp., 1984.
  • Berrár J. – Károly S.: Régi Magyar Glosszárium. Akadémiai Kiadó, Bp., 1984.
  • Beythe A.: Fűves könyv. Manlius, Németújvár, 1595.
  • Bornemisza Anna szakácskönyve (1670). Lásd Lakó
  • Bosnyák Sándor: A moldvai magyarok hitvilága. Folklór archívum 12. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Bp., 1980.
  • Clusius C.– Beythe I.: Stirpium nomenclator pannonicus. Manlius, Németújvár, 1583. L. még. Szabó T. A. – Wolkinger F. – Szabó I.: The Beginnings of the Pannonian Ethnobotany… Collecta Clusiana 2. BioTár sorozat, Grác, Németújvár, Szombathely, 1992.
  • Culpeper, N.: Complete Herbal. 1653. Modern kiadása: Culpeper’s Complete Herbal, A book of natural remedies for ancient ills. Wordsworth Reference, Wordsworth Ed. Ltd., Hertfordshire, 1995.
  • Diószegi S. – Fazekas M.: Magyar fűvész könyv. Csáthy, Debrecen, 1807.
  • Diószegi S. – Fazekas M.: Orvosi fűvész könyv mint a’ Magyar fűvész könyv Praktika része. Csáthy György, Debrecen, 1813.
  • Élesztős L. – Rostás S. (szerk.): Bab. In: Magyar Nagylexikon. Lexikon Kiadó, Bp., 1994. II.
  • Finály H.: A latin nyelv szótára. Franklin-társulat, Bp., 1884.
  • Géczi J.: Természet-kép. Krónika Nova, Bp., 2001. http://mek.oszk.hu/06600/06639/06639.doc
  • Grynaeus T. – Papp J.: Régi magyar gyógynövények, 15–17. század. Com. Hist. Art. Med., Suppl 9–10, 31–49, Tab. 2., nr. 370. 1977.
  • Hammer K.: Fallbeispiel Bohnen. 1996. In: Kulturpflanzenforschung und pflanzengenetische Ressourcen. Schriften zu Genetischen Ressourcen, Bd. 4. (Ed. Fritsch R., Hammer K.) 1996, Evolution und Taxonomie von pflanzengenetischen Ressourcen, 245–283. Cf. Hethke 2009. 47–49.
  • Hammer K. – Knüpffer H. – Laghetti G. – Perrino P.: Vicia spp. In: Seeds from the Past. A catalogue of crop germplasm in Northern-Italy. Germplasm Institute of C.N.R. (ed.), Bari, 1999. 124–126.
  • Hammer K. – Laghetti G.: Vicia spp. In: Small Agricultural Islands and Plant Genetic Resources. IGV, CNR (Ed.) Bari, 2006. 10, 20, 33, 91–92, 140–141, 186, 189, 225–226.
  • Hegi, G.: Illustrierte Flora von Mittel-Europa. Mit besonderer Berücksichtigung von Deutschland, Oesterreich und der Schweiz. J.F. Lehmans Verlag, München, 1926. 4.(3): 1556–1562.
  • Hepper, N.: Pharao’s Flowers. The Botanical Treasures of Tutenkhamun. Royal Gardens Kew, London, 1990. 61–62.
  • Hepper, N.: Ethnobotany of Ancient Egypt – Az ókori Egyiptom történeti etnobotanikája. Clusius Lectures 1993, Collecta Clusiana 3. BioTár, Universities of Western Hungary, Mosonmagyaróvár–Sopron–Szombathely.
  • Hoffmann G. (szerk.): Medicusi és borbélyi mesterség. Régi magyar ember- és állatorvosló könyvek Radvánszky Béla gyűjtéséből. In: Adattár a XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 9. (Szerk. Keserű Bálint) MTA Irodalomtudományi Intézet, [Bp.] 1989.
  •  Huszti György (1512 k.–1566 után) vö. Géczi.
  • Lencsés Gy.: „Egész orvosságról való könyv”-e (1577k) Lásd. Szabó – Biró 2000, Ars Medica Electronica. é. n.
  • Lakó E. (szerk.): Bornemisza Anna szakácskönyve 1680-ból. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1983.
  • Melius P.: Herbárium. Az fáknak, füveknek nevekről, természetekről és hasznairól. Heltai Gáspárné, Kvár, 1578. Lásd még Szabó T. A. (szerk., jegyz. stb.) Melius Péter: Herbárium. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1978/1979. Hasonmás kiadás: Horhi Melius Péter: Herbarium. Kolozsvár, 1578 (Szabó T. A., tanulmányával.).In: Varjas B. (alapító), Kőszeghy P. (szerk.), 2002. Bibliotheca Hungarica Antiqua, nr. 37.
  • Nagy G. – Ruzsiczky É.: Magyar szinonimaszótár. Akadémiai Kiadó, Bp., 1978.
  • Pápai Páriz F.: Dictionarium Hungarico-Latinum. Lőcse, 1708.
  • Péntek J. – Szabó [T. E.] A.: A bab és a paszuly. Művelődés 1980.
  • Péntek J., Szabó [T. E.] A.: A régi növényvilág és változásai a kalotaszegi földrajzi nevek tükrében. Nyelvészeti tanulmányok. Kriterion, Buk., 1980a. 131–172.
  • Péntek J. – Szabó [T .E.] A.: Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Kriterion Könyvkiadó, Buk. 1985.
  • Priszter. Sz.: I. A bab neve. In: Velich I. – Unk J. és mts. 1995. A bab – Phaseolus vulgaris L. Magyarország Kultúrflórája sorozat, III. kötet, 20. füzet, 1995. 9–12.
  • Priszter Sz.: Növényneveink. A magyar és a tudományos növénynevek szótára. Mezőgazda, Bp., 1998.
  • Sakamoto, S.: Genetic erosion of cultivated plants and their wild relatives. (With spec. ref. on: „Genetic Erosion in Ethiopian Crop Plants.) In: Park Y. G. – Sakamoto S., 1996. Biodiversity and Conservation of Plant Genetic Resources in Asia. Japan Sci. Soc. Press, Tokyo, 1996. 29–39.
  • Stuart, G. A.: Vicia faba – Ts’an-tou. In: Chinese Materia Medica. Vegetable Kingdom. Probsthain & Co., London, 1911/1985.
  • Szabó T. A., jun., Bab. In: Szabó T. A. (sen.) és mts.: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I., Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1976. Világhálós keresés az I–IV. kötet első előfordulásaiban: http://emsz.db.iif.hu/cgi-bin/emsz.cgi
  • Szabó T. A.: Phaseolus as a model taxon for monitoring trends in European home garden diversity: a metho-dological approach and a proposal. Az „Infraspecific variability in Phaseolus taxa: an indicator of crop diversity in the home gardens of the ABCD area. A methodological approach” c. előadás szerkesztett változata. ECPGR Workshop on Home Gardens in Europa. Ljubljana, Slowenia 2-4. Oct. 2007. (2009/2010, Megjelenés alatt).
  • Szabó T. A. – Bíró Zs.: Ars Medica Electronica: Váradi Lencsés György (1530–1593). CD-ROM. BioTár Electronic, Gramma 3.1. & 3.2. MTA – EME – BDF – VE, Bp., Kvár, Szombathely, Veszprém, 2000.
  • Szabó T. – A., Péntek J.: Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1976, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996.
  • Szenczi Molnár A.: Dictionarium latinohvgaricvm opvs novvm… Elias Hutter, Norimberga, 1604, 1621. Lásd még Imreh M.: Szenczi Molnár Albert: Dictionarium latinohungaricum. Nürnberg, 1604. In: Kőszeghy P. (szerk.): Bibliotheca Hungarica Antiqua XXV. MTA Irodalomtudományi Intézete, Akadémiai Kiadó, Bp., 1990;
  • Vickery R.: A Dictionary of Plant-Lore. University Press, Oxford–New York, 1995. 28. (bean), 49–51. (broad bean), 323. (runner bean).