A magyar nyelv hangjai címkéhez tartozó bejegyzések

Alaphang

A nyelv alaphangja a “B” hang!

A “B” hang, nem csak minden gyökhanggal (mássalhangzó), de minden egyedi hanggal (magánhangzók) is, legalább egy közös tulajdonsággal rendelkezik!

A magyar nyelvben megjelenő “B” hang, a modern nyelvészet által alkotott hangok csoportjaiban, minden másik hanggal legalább egy csoportban található. Ez azt jelenti, hogy, minden másik hangra jellemző, legalább egy közös megkülönböztetéssel rendelkezik.

  1. Mássalhangzóként minden mássalhangzóval egy csoportba tartozik, mert mássalhangzó.
  2. Felpattanó zárhangp, b, d, k, g, t.
  3. Ajakhang: b, p, m, v, f.
  4. Zöngés: minden magánhangzó + b, d, gy, g, v, z, zs, i, l, ly, r, m, n.

A többi hangtól eltérően, melyekre a felsorolt “skatulyák” (képzési jegyek) egyike vonatkozik abban tér el, hogy pontosan, ezeknek a skatulyáknak valamelyike összeköti mindegyik hangot, a “B” hangunkkal.

A beszédhangokat a képzési mozzanatok egyezése és eltérése alapján (is) csoportosítják, leginkább azok a hangok hasonlíthatnak egymásra, amelyek csak egyetlen képzőmozzanatban térnek el a másiktól, a legnagyobb eltérés pedig nyilván azok közt a hangok között van, amelyek minden lényeges kifejező (artikulációs) részletben eltérnek egymástól. Az egymástól csupán egy laphanépzési mozzanatban kölönböző hangok a magyar nyelvben általában szoros kapcsolatban (korrelációban) vannak, ezek párokba rendeződnek. Az ilyen, képzési mozzanatok alapján létrejövő párok sorozatát a magyar hangok korrelatív rendszerének nevezzük. A korrelatív hangpárok kialakítását a fő képzési mozzanatok határozzák meg. A „B” hang például, mint mássalhangzó rokona valamilyen szinten minden mássalhangzónak, mint felpattanó zárhang rokona minden felpattanó zárhangnak, mint ajakhang, az összes ajakhanggal kapcsolatban áll, és végül zöngés mássalhangzóként valamennyi zöngés mássalhangzóhoz kapcsolódik. Egyéni hanggá az teszi, hogy a felsorolt képzési jegyek a „B” hangot együttesen jellemzik, a többi hangnál azonban ezeknek csak némelyike található meg. Minden beszédhang önálló egyed tehát, amelyet az artikulációs mozzanatok, képzési jegyek együttese határoz meg. Ezen képzési jegyek ugyanakkor összekötik a „B” beszédhangot a többi hanggal.[1]

[1] Forrás: Csernicskó István – Hires Kornélia Hangtan Előadások gyűjteménye magyar szakos hallgatók számára. Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói számára.

Gyökhangok

Gyökhangok, mássalhangzókszó és értelem alkotók.

b, c, cs, d, dz, dzs, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, q, r, s, sz, t, ty,v, w, x, y, z, zs.

A mássalhangzók a magyar nyelvben önálló szóalkotók. Kiejtve még ma is értelmes szavakat hordoznak. Ezek a szavak gyökszavak.  Minden mássalhangzónak, többféle kiejtése létezik, ezek alakítják a magyar nyelvet.
Bé, Bö, Cé, Cö, CSé, CSö, Dé, Dö, eF, Fö, Gé, Gö, Gyé, Gyö, Há, Hö, Jé, Jö, Ká, Kö, eL, Lö, eM, Mö, eN, Nö, eNY, NYö, Pé, Pö, eR, Rö, eS, Sö, eSZ, SZö, Té, Tö, TYé, TYö, Vé, Vö, Zé, Zö, ZSé, ZSö.

A dz, dzs, Ly, q, w, x mássalhangzók, nem ismerhetők fel gyökhangnak.

Egyedi hangpárok

Az egyedi hangok a magánhangzók, egyedi hangpárokat alkotnak, ezeket a hangpárokat kétféleképpen csoportosíthatjuk.

  • Hangmagasságuk alapján: a-e, á-é, o-ö,ó-ő, u-ü, ú-ű. Az ősi magyar szavak szógyöke, a hangmagassághoz, kétféle minőséget, rendel. Az “istenit” a magas hangrendű magánhangzókkal, az anyagit a mély hangrendű magánhangzókkal fejezzük ki. A mély hangzású “a” hang magas párja az “e” hang. Ez a két minőség: Gyökpárjaik: bal-bel, ban-ben, bács-bécs, bál-bél, bár-bér, bog-bög, bogy-bögy, bogy-bögy, bok-bök; fagy-fegy, faj-fej, fal-fel, iga-ige, gyur-gyür, hoz-höz, kám-kém, láp-lép, mag-meg, magy-megy, stb.
    • A felső, az “isteni” szféra, az elvont képek, szintje.
    • Az alsó a földi szféra, a fizikai szint.
  • Időtartamuk alapjána-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű. Hosszú -rövid Párokat alkotnak. Gyökpárjaik: mag-mág,  sav-sáv, val-vál, vel-vél, kan-kán, ker-kér, kar-kár, lap-láp, stb.

Hangzók

A magyar nyelv hangjai:

Tudományos elnevezésük “Hangzók”.
A tudományos gondolkodásmód, a beszélő, első sorban az ember fizikailag kialakult hangképző szerveinek, azok működéséből adódó speciális tulajdonságok figyelembevételével, próbálja meg a nyelvünket szabályozni.

E szerint: Egy-egy beszédhang kimondásakor a hangképző szervek felveszik az adott beszédhangra jellemző helyzetet, s ezt csak a következő beszédhang képzésekor vagy a beszédfolyamatban beálló szünetben változtatják meg. A beszédfolyamatban egy hang tehát addig tart, ameddig a hangképző szervek helyzete meg nem változik.

A jelenlegi tudományos megközelítés szerint, a hangok keletkezésének feltétele a hangképző szerveink egységes működése. Mivel emberek vagyunk, mind egyedi tulajdonságokkal, ezért a fenti logika, csak egy határon, a saját maga által meghatározott kiejtési formán belül igaz. Már ennek az egy szabályrendszernek is ellentmond az emberiség soknyelvűsége. Ez egy hibás meghatározás, amely az elhibázott folytonosan korrigált, kivételekkel hemzsegő, szabályrendszere épül. Ez a többnyelvűség, az  előre meghatározott, megegyezéseken alapuló tanult nyelvek sorát hozta létre a történelmünk folyamán, lassan eltüntetve az eredeti nyelvet.

A magyar nyelv mondják szakrális. Ez azt jelenti, hogy szent.  Magának a kifejezésnek, hogy “szakrális”  rengeteg kapcsolata létezik a magyar ember magyarságtudatával kapcsolatban. E szerint a magyar ember számára a magyar nyelv szent. Kutatások sorára lenne szükség ahhoz, hogy ezt a titkot megfejtsük, hogy mit takar, rejt a magyar emberek identitása ebben a “Szent Magyar Nyelv” fogalomkőrben. Ilyen értelembe hamisnak tűnik az az állítás, hogy a   nyelv, “Nyelvünk azért szakrális, mert a szakrális világot képezi le, azt közvetíti”. Én úgy gondolom, hogy a magyar nyelv, sokkal racionálisabb, valóságot tükröző nyelv, mint ahogy azt az előző állítás sugallja. Mégis úgy látszik, hogy a nyelv szerkezete, felépítése, ősi tartalma megjeleníti, bizonyítja, azokat a mai tudásunkkal irracionálisnak nevezhető információ halmazt, logikát, szerkezeti felépítést, mint amit jelenleg tudunk róla. A szakralitás kettős, világi és isteni jellege azt sugallja, hogy ez a kettősség megjelenik a nyelvünkben. Ez a tudat, vagy talán ennek a hiánya él ma minden magát, és a nemzetét óvó, magyar emberben.

A gondolatok, megjelenését nyelvünkben a mássalhangzók közvetítik. A mássalhangzók melyek képeket, eseményeket, gondolatokat, fogalmakat, majd szavakat eredményeznek. Ezek a szavakat formáló mássalhangzók, a gyökhang -ok. A szavaink jelentését a gyökhangok határozzák meg.

A gyökhangok által kialakított szavak az egyedi hangok (magánhangzók) kíséretében jelennek meg. Azt hogy a megformálódott szó, az emberi, vagy az isteni szinten jelenik meg, az egyedi hangoktól függ.  A magyar nyelvben minden hang fontos, ezért a gyökhangoknak és az egyedi hangoknak  szerepe, jelentése van a kiejtésben. Úgy írjuk, ahogy ejtjük, és úgy ejtjük ahogy írjuk.

A magyar ábécé:

a, á, b, c, cs, d, dz, dzs, e, é, f, g, gy, h, i, í, j, k, l, ly, m, n, ny, o, ó, ö, ő, p, q, r, s, sz, t, ty, u, ú, ü, ű, v, w, x, y, z, zs

A magánhangzók– és mássalhangzók,

A hangok.

Magánhangzók az “Egyedi hangok”:

a, á, e, é, i, í, o, ó, ö, ő, u, ú, ü, ű

  • Széles ajaknyílással képzett magas magánhangzók: e, é, i, í –isten, szent, tisztel, él, élet.
  • Ajakkerekítéssel képzett magas magánhangzók ö, ő, ü, ű –könny, nő, üdvöz, üdvözül, ördög.
  • Mély magánhangzók: a, á, o, ó, u, ú –kar, vad, mag, úgy, un.

Hangpárok:

Az egyedi hangok, a magánhangzók egyedi hangpárokat alkotnak, ezeket a hangpárokat kétféleképpen csoportosíthatjuk.

  • Hangmagasságuk alapján: a-e, á-é, o-ö,ó-ő, u-ü, ú-ű. Az ősi magyar szavak szógyöke, a hangmagassághoz, kétféle minőséget, rendel. Az “istenit” a magas hangrendű magánhangzókkal, az anyagit a mély hangrendű magánhangzókkal fejezzük ki. A mély hangzású “a” hang magas párja az “e” hang. Ez a két minőség: Gyökpárjaik: bal-bel, ban-ben, bács-bécs, bál-bél, bár-bér, bog-bög, bogy-bögy, bogy-bögy, bok-bök; fagy-fegy, faj-fej, fal-fel, iga-ige, gyur-gyür, hoz-höz, kám-kém, láp-lép, mag-meg, magy-megy, stb.
  • A felső, az “isteni” szféra, az elvont képek, szintje.
  • Az alsó a földi szféra, a fizikai szint.
  • Időtartamuk alapjána-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű. Hosszú -rövid Párokat alkotnak. Gyökpárjaik: mag-mág,  sav-sáv, val-vál, vel-vél, kan-kán, ker-kér, kar-kár, lap-láp, stb.

Gyökhangok, a mássalhangzókszó és értelem alkotók.

b, c, cs, d, dz, dzs, f, g, gy, h, j, k, l, ly, m, n, ny, p, q, r, s, sz, t, ty,v, w, x, y, z, zs.

A mássalhangzók a magyar nyelvben önálló szóalkotók. Kiejtve még ma is értelmes szavakat hordoznak. Ezek a szavak gyökszavak.  Minden mássalhangzónak, többféle kiejtése létezik, ezek alakítják a magyar nyelvet.
Bé, Bö, Cé, Cö, CSé, CSö, Dé, Dö, eF, Fö, Gé, Gö, Gyé, Gyö, Há, Hö, Jé, Jö, Ká, Kö, eL, Lö, eM, Mö, eN, Nö, eNY, NYö, Pé, Pö, eR, Rö, eS, Sö, eSZ, SZö, Té, Tö, TYé, TYö, Vé, Vö, Zé, Zö, ZSé, ZSö.

A dz, dzs, Ly, q, w, x mássalhangzók, nem ismerhetők fel gyökhangnak.

A nyelv alaphangja a “B” hang!

A “B” hang, nem csak minden gyökhanggal (mássalhangzó), de minden egyedi hanggal (magánhangzók) is, legalább egy közös tulajdonsággal rendelkezik!

A magyar nyelvben megjelenő “B” hang, a modern nyelvészet által alkotott hangok csoportjaiban, minden másik hanggal legalább egy csoportban található. Ez azt jelenti, hogy, minden másik hangra jellemző, legalább egy közös megkülönböztetéssel rendelkezik.

  1. Mássalhangzóként minden mássalhangzóval egy csoportba tartozik, mert mássalhangzó.
  2. Felpattanó zárhangp, b, d, k, g, t.
  3. Ajakhang: b, p, m, v, f.
  4. Zöngés: minden magánhangzó + b, d, gy, g, v, z, zs, i, l, ly, r, m, n.

A többi hangtól eltérően, melyekre a felsorolt “skatulyák” (képzési jegyek) egyike vonatkozik abban tér el, hogy pontosan, ezeknek a skatulyáknak valamelyike összeköti mindegyik hangot, a “B” hangunkkal.

A beszédhangokat a képzési mozzanatok egyezése és eltérése alapján (is) csoportosítják, leginkább azok a hangok hasonlíthatnak egymásra, amelyek csak egyetlen képzőmozzanatban térnek el a másiktól, a legnagyobb eltérés pedig nyilván azok közt a hangok között van, amelyek minden lényeges kifejező (artikulációs) részletben eltérnek egymástól. Az egymástól csupán egy képzési mozzanatban kölönböző hangok a magyar nyelvben általában szoros kapcsolatban (korrelációban) vannak, ezek párokba rendeződnek. Az ilyen, képzési mozzanatok alapján létrejövő párok sorozatát a magyar hangok korrelatív rendszerének nevezzük. A korrelatív hangpárok kialakítását a fő képzési mozzanatok határozzák meg. A „B” hang például, mint mássalhangzó rokona valamilyen szinten minden mássalhangzónak, mint felpattanó zárhang rokona minden felpattanó zárhangnak, mint ajakhang, az összes ajakhanggal kapcsolatban áll, és végül zöngés mássalhangzóként valamennyi zöngés mássalhangzóhoz kapcsolódik. Egyéni hanggá az teszi, hogy a felsorolt képzési jegyek a „B” hangot együttesen jellemzik, a többi hangnál azonban ezeknek csak némelyike található meg. Minden beszédhang önálló egyed tehát, amelyet az artikulációs mozzanatok, képzési jegyek együttese határoz meg. Ezen képzési jegyek ugyanakkor összekötik a „B” beszédhangot a többi hanggal.[1]

[1] Forrás: Csernicskó István – Hires Kornélia Hangtan Előadások gyűjteménye magyar szakos hallgatók számára. Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói számára.

  • Ajakhangok: b, p, m, v, f. 
  • Foghangok: d, t, z, sz, zs, s, dz, c, dzs, cs, n, l, r.
  • Zöngés mássalhangzók: b, d, dz, dzs, g, gy, v, z, zs
  • Zöngétlen mássalhangzók: p, t, c, cs, k, ty, f, sz, s

Mássalhangzó hangpárok:

Egyjegyű, kétjegyű és háromjegyű zöngés-zöngétlen mássalhangzó-párok: b-p,  d-t,  g-k, v-f,  z-sz,  zs-s,  dz-c,  dzs-cs,  gy-ty.

Páratlan hangok:

Nincs zöngétlen párjuk a j, ly, m, n, ny, r hangoknak. Nincs zöngés párja a hangnak.

A “h” olyan zöngétlen hang, amelynek nincs zöngés párja. A ly hangot a j hanghoz hasonlóan ejtjük. Régen a ly hangot másképpen ejtették mint a j-t; a ly kiejtése a l+j hangkapcsolat kiejtéséhez hasonlított. Egyes nyelvjárásaink megőrizték az eredeti ly hangot mások l vagy j hangot ejtenek helyette.

Érdekesség:

  • Hosszú- rövid magánhangzók: Kimutatták, hogy a magyar nyelvben a beszéd közben megjelenő szavak kiejtésekor a hosszabb szavakban megjelenő magánhangzók kiejtése egyre jobban rövidül, ezen belül a hosszú-magánhangzók rövidülése, a rövid-magánhangzóéktól megállapítható.  Ez azt jelenti, hogy a magyar nyelv védekezik, a ráerőltetett szabályokkal szembe, és igyekszik a szavainkba a magánhangzó értékét csökkenteni.
  • A Finn nyelv a “B” hangot nem ismeri.