eR, a piReg, pöRög, foRog szavak központi hangja, a KőR mozgás, a KőR fogalomkép megjelenítője. Az eR hang maga az eRedő, az eRedet, a forrás, ahol eRed az éR, ami lehet patak, de testünket átszövő éR hálózat, ami a VéR szállítására hívatott. A VéR a testünkbe kering, foRog. A foRásvíz, ahol az éR-ből, patakba, folyóba, majd tengerbe ömlés után visszatér szintén foRog.
Kiejtve magyarul: eR vagy Rö
Az R[1] hang a magyarban a REND, az eredet, az erő, maga az isten, az „L[2]” Gyökhang mellett. Nyelvünkben gyakran cserélődik vele.
[1] Czuczor-Fogarasi így írja: Erős, reszketeg hangot fejez ki, mely úgy képződik, ha az előre tolt nyelv hegye rázkódtatva a fogakhoz és ínyhez verődik. A folyékony nyelvhangok osztályába tartozik, s legközelebbi szerv rokona a maga nemében lágyabb hangzatú l, mellyel több esetben fölcserélődik, különösen:
a) midőn közvetlenül l következik utána, mint: orló, olló; sarló, salló; tarló, talló; gyarló, gyalló; párlik, pállik; sárlik, sállik; serlő, sellő; csürlő, csüllő; berlér, (berélő) bellér; parlag, pallag;
b) közösebb szokás szerint némely másnemü szókban is, mint: szurák, szulák; furánk, fulánk; terep, terepědik, telep, telepedik; iromba, ilomba; csarít, (cserje) csalit; karingó, kalinkó.
Gyakran, s előtt ehhez hasonúl, mint: korsó, kossó; borsó, bossó; borstörő, bosstörő; épen úgy, mint a latinban: gero törzsből gersi helyett gessi, uro-ból ursi h. ussi, stb. Néha, valamint más betük, úgy ez is vagy szokási önkényből, vagy hanyag kiejtéssel más szervüekkel is cseréltetik, pl. bürök, büzök, nyurga, nyuzga (nyulyga). Néha csak közbetét, mint: csatrangol, csatangol, izromban, izomban, piarcz, piacz. Eredeti l helyett áll a botránkozik, botorkál (botlánkozik, botolkál) szókban. Kiknek hangszervei az r hangot kiejteni nem birják, azok l, v. j, v. v hangot ejtenek helyette. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
