Jégkorszak kategória bejegyzései

Jégkorszakok

A köztudatba megjelenő történelmi és származásbeli félrevezető fogalom a jégkorszak. Helyette lehűlést használok. Tudjuk, az utolsó jégkorszaknak, ami 100 000 éve tart, ma sincs vége. Ezen belül vannak lehűlések és felmelegedések.  Az utolsó három-négy lehűlési periódus, ami több eljegesedéssel járt 10-15 ezer éve volt. Megjegyzem a Kárpátokún belül a medencei oldalon soha nem volt ebben az időszakban eljegesedés. Csak a hegyláncokon kívül.

A nyelvek terjedése

Első sorban tisztázzunk pár fogalmat.

Népvándorlás, honfoglalás.

Ilyen fogalmak használata megtévesztő, ahogy a fogalom sugallja, és ahogy közismerté vált, úgy ilyesmi nem volt, és nem is lesz soha. Népvándorlás helyett elvándorlást használok.  Olyan, hogy egy nép fogja, magát felkerekedik és odébb áll nem létezik. Nagyon naivnak kell annak lenni, aki úgy gondolja, hogy az elvándorlások során egy adott környezetből mindenki egyszerre, vagy rövid időn belül elmegy. Erre legfeljebb történelmi vagy természeti csapás következtében lehet utalni, de még akkor is kell, hogy maradjon az eredeti népből egy nagyon kicsi létszám a kiürült terület túléléshez, ami elegendő az eredeti nyelv beolvadásához, egy új, vagy egy győztes nyelvbe, netán az eredeti nyelv terjedhet el újra. A puszták népei, a szittyák[1], azok harcosai, szervezett egységei, esetleg elfoglaltak területeket, legyőztek népeket. Mégse ez a jellemző.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….