Magyar szócsoport

Magyar szócsoport.

Alap-szóalak: m-g.

Mag; jelenthet növényi, állati, emberi magot (ondót), továbbá úgy magmiro magzat alakjában gyermeket is, ami a kicsi fogalmával is összeköti,  de jelent ezen kívül még lényeget, központot is.
Mák; jellegzetesen, közmondásosan kicsi mag.

Megvan a görögben és szerb-horvátban is: mékan, mak = mák. Mivel a görögben mikrosz = kicsi, ebből következik hogy a magyar szócsoport szerint is a kicsiség megnevezése mik, mikra kellett legyen, amit különben kétségtelenné tesz ikra szavunk, amely a halak jellegzetesen kicsi tojásait jelenti, de jelent ezenkívül igen apró szemcséket is, például ikrás = apró szemcsés.
Mindebből következik teljesen okszerűen még az is, hogy a magyar szócsoportban a tűz szikrája neve is mikra kellett legyen, mivel hiszen a szikra valóban kicsiny; mintegy tűz-mag. Ikra szavunk, mivel egymássalhangzós szó, eszerint úgy a magyar-kún mint a székelykazár és a kabar szócsoport alkatrésze is lehet.
Makra = kicsit is jelent, bár tulajdonképpeni értelme inkább büszke, kötekedő, harcias.


A magyar szócsoport kialakulásnak a HUN  (kun) és a Magyar őstörzsek mondáinkban Hunor- Magor megjelenő szó azonossága adja.

Hangok: g, gy, d, m, n, k, t, h,

Hangpárok: ng, nd, nt,

Kéthangú gyökök az összes mássalhangzó kiejtve:

Kéthangú gyökök

Kéthangú gyökszavak

A kun népcsoportunk ősei a kőkorszakban feltárások alapján hegyekben élő Neander-völgyiek voltak jellegzetes szerszámuk, és fegyverük a kőből hasított ék. Ez az “ÉK”  szavunk nem más, mint “KŐ” szavunk amelynek régen kú, ke, ko kiejtésű fordított alakja. Tökéletesen egyezik a későbbi eke szóval. Tudjuk, hogy a síkságon, első sorban a Csallóközben, nemigen találtak követ ezért, fával, csonttal helyettesítették. Ezek az ősi magyar szavak jobbára gyökhangok kiejtve, később gyökhang párok, az eredeti hasító szóképet megtartva, vagy egy másik gyökhanggal azt módosítva.

Ilyenek: éK, eKe, öK > öKöL, majd a KéS,

Szócsoport szó párhuzamok:

A Hun kemény hangú ök (ököl) szóból az öK  k-t lágy átmenet üT szóba.

Az őskunok (fehér hunok) úgy az ök mint az üt igével (a kún k és t mássalhangzóval képezett) az ütést és döfést fejezték ki, s ezen ököl szavunk második szótagja ugyanaz, mint más szavakban hat-ol, behatol, ének-el, füst-öl stb. szavaink utolsó szótagja. Vagyis ökölni, öklelni tulajdonképpen csak annyit jelentett, mint ütni, de mivel a marokkő (ék) hegyes is volt, tehát e szónak ütve szúrás, azaz döfés, kún szóval öklelés értelme is lett. Meg is jegyzendő, hogy ezen ök igető megfordítva kő szavunkat adja, de ugyanezt adja maga az ék szó is, mivel kőszavunknak régen ke, ké kiejtése is volt. Viszont üt szavunk megfordítva tű, amely szó régen a hegyes kőre is vonatkozhatott, de tudjuk, hogy az ősök tűi még nem fémből, hanem csak csontból készültek.

 

Elszármazások

A TÜ szavunk gyaníthatóan a bibliai időszak vége körül keletkezett, később ez a szó jelent meg az ógörögben.

Görög hegy: βουνό, kiejtve “vouno” azaz vonó, melynek a szóképe megegyezik a vonó szavunkkal.

Latin acus acutus = tű és hegyes jelentéssel bír.

Ilyen a latin cuneus, conus (kúneusz, kónusz) = ék későbbi források.

Szláv igla mely szó a mi öklel szavunk módosult kiejtése mert ék szavunknak ik sőt üklű alakja is létezett (Ballagi: A magyar nyelv szótára), ami tehát azt jelenti, hogy öklel szavunknak is kellett létezzen iklel és üklel kiejtése.

Olasz és német cantone (kantóne) és Kante = sarok

Hímzésbeli párhuzamok: szemere: Gumó, gümő, > magyar: gömb, gömböcs, gömböcske > Kabar FO bog, guga.

Csomó szavunk szemere szócsoportbeli és ugyanazt jelenti, mint magyar szócsoport szerint gumó vagy gümő, vagyis gömböt, gömböcskét, amely szavaink pontos kabar megfelelői a gömb, gubó, megfordítva bog, guga.

 

Ez szócikk, még nincs befejezve, folytatása következik.

Forrás:
Magyar Adorján:
A tulajdonképpeni magyar törzsnek tehát legközvetlenebb rokona, testvére a kún törzs volt, ami a Magyarról és Hunorról szóló ősmondánkban is kifejeződik, de kitűnik a két törzs kultuszbeli és alapszócsoportjabeli azonosságból is, amennyiben a két szócsoport is egymástól tulajdonképpen csak abban különbözik, hogy a magyar szócsoportban a lágy g, gy és ezek némi átalakulásával a szintén lágy d hang szerepelt (az m és n mellett) az ezeknek megfelelő, de kemény k hang, a d helyett pedig a t. Holott a h hang általános maradott mindkét szócsoport számára. Hozzátevődött ezekhez még az orrhangos ng, nd és nt hangösszetétel is, de természetesen sohasem a szó elején, hanem csakis a szó végén, avagy a már többtagú szavaknál a szó közepében is. Például sohasem úgy, hogy nkún, ntun, hanem csak kúnt, tunt, avagy többtagú szavaknál, mint például a tündér, vagy a kender és kontár, kantár, stb. szavainkban.Mindezekhez járult még aj hang, amely úgy a magyaroknál nyelvben azért a kígyót nevezték kijó-nak is, és hogy nevezi ezt az alföldi magyarság némely része igy még ma is. (A kunok nyelvében kijó annyit tett mint csúszó).

 

Az ék ilyen neve: (kúneusz, kónusz, cantone (kantóne, Kante = sarok) a mai magyar nyelvből már kiveszett, de hogy a kunokéban okvetlen megvolt, bizonyítja azon tény, hogy hiszen e szavak azonosak magával a kún névvel, amely szó keleti török nyelvjárásokban ember jelentéssel is fönnmaradott. A kunok vallásos alapjelképe éppen az ék volt, és tehát minden kún magát egy-egy romboló, ható ékkel azonosította, aminthogy a kunok magukat az istenség, azaz a Mindenség romboló illetve büntető hatalmának is tartották, akik küldetése, rendeltetése is az azon népeket büntetni, amelyek azt megérdemelték, vagyis hogy őket a Természet örök törvénye rendeli oda, ahol reájuk szükség van. tudjuk a történelemből, hogy amikor I. Leó pápa Atillától azt kérdezte: „Ki vagy te, rettenetes ember?”, ö azt felelte: „Isten ostora vagyok, akit azért küldött, hogy bűneitekért büntesselek!” Őseink eszejárását megismerve, e szavakat is jobban értendjük.

A bejegyzés kategóriája: magyar
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.