A -hang

A

A hang

A, hang a nyelvünkben uralkodó hangosztály szerint a mélyekhez, vagyis vastagokhoz tartozik.

A szokás két egymástól alaposan különböző a hangot ismer: zárt és nyíltat.

A zárt, valamint a nyílt, lehet rövid, vagy hosszú.

  • Zárt rövid „a”van ezekben: harang, akarat;
  • Zárt hosszú „a” ezekben: aara, amaara.

A felső vármegyék, Hont, Bars, Nógrád stb. a zárt rövid a helyett nyílt röviddel élnek, s a magam nálok mägäm, harag häräg, hangokat használják.

Nyílt hosszú á van ezekben: kár, vár, tár; mely mindenkor ékezettel íródnak. Megjegyzés: A magyar nyelvet, nyelvújítóink, a német és zsidó nyelveket beszélők, a politika által műveltebbnek tartott rétegek, alakították, ezért a mai Indoeurópai mintára igyekeztek a művelt beszédből elhagyni az; „aa, ä” hangokat, és ezért ezek betűi kimaradtak a magyar ABC-ből. A szótárban Czuczor ezt így fogalmazta meg.[1]

  • Az ékezetest áhosszú tagot tesz a versmértékben: ád, ár;
  • Az ékezet nélküli mindig rövidet: hamar, magyar;
  • De hosszút, ha utána ugyanazon szóban két mássalhangzó következik adna, vannak.
  • Ugyanez a törvénye minden hangnak.
  • A zárt rövid aigen rokon a rövid o hangzóval. A régieknél
    • Arad=Orod;
    • Tihany=Tichon;
    • Bihar=Bihor.
    • Dunántúl: háza, látnahelyett hallani: házo, látno.
    • A Nyelvújítási: álmadat, álmodot; lakadalom, lako

Az ”a” hang jelentései:

  • a hírtelen zaj által meglepettnek, vagy valamely váratlan esetre föleszmélőnek figyelmét vagy figyelmeztetését, s ilyenkor mint felkiáltó vagy figyelmeztető hang mind elül, mind utol tétethetik.
    1. A! harangoznak;
    2. Amott a!
    3. Ahon a!
  • Hihetőleg ezen rövid akapcsoltatott eleinte mutatóul s határozóul a nevek elejéhez is:
    1. avár, a ház; amint ezeket némely vidékek maig is röviden ejtik.
    2. Az, a.
  • Jelent mindenféle indulatot és szenvedélyt, úgy mind haragot, bosszankodást, fájdalmat, csodálkozást, s ilyenkor hangja az indulathoz képest változó; de többnyire hosszú, vagy a hhangnak gyenge leheletét is felveszi:
    1. ah!
    2. áh!
    3. hah!
  • Jelenti az egyes szám 3-dik személyt az igéknél, vagy annak birtokát a vastag hangú neveknél (lásd: Ő.), de ezt nem, mint eredeti, hanem az ő– ből (3.szem.) hangrendesen elváltozott rag:
    1. ad-a, adt-a, adni-a;
    2. s a neveknél: kalpag-a, tor-a, vár-a.
    3. Az ily ragozatok -ban: ad-j-a, hí-v-a, ro-v-a, kalap-j-a, munká-j-a, ha-v-a, sa-v-a, a jés v segédbetűk.
    4. Néha pedig, szükségtelenül, hihetőleg a késedelmes nyelv hibájából, a szók végéhez ragasztatik: máj-a, zúz-a, tors-a, máj, zúz, tors Ilyenkor, minthogy értelmet nem változtat, el is hagyathatik.

Az „a” hang a magyar nyelvben.

Az első betű a magyar ÁBC ben.

Régi közmondásba fordult elő, az elemi ismerete első elsajátítása előtt, „Még az öreg „A”-t sem ismeri.

Hangosztály: Mély, vastag.

Hossza: Hangmértéke, a hosszú Á.-nak a felét teszi ki.
A mértékes versezetben egy hosszú „á” két rövid „a”-val ér föl;

  • ár-ădă,
  • tăkă-rás.

Mely viszony a hosszú és rövid hangzók között általános.

Kiejtése különféle tájszokások szerint több árnyalatú, nyíltabb majd kerekded, majd öblösre gömbölyödő ajakkal.

Legtisztább kiejtésű azon vidékeknek a kiejtésében jelenik meg melyekben a legkevesebb a szláv és a német elem.

A tiszta hangzású rövid „a” hangnak is két neme jelenik meg a nyíltabb és a zártabb.

Nyilt „a”

A nyíltabb „a”-nak két ismertető jellege van:

  • A zártnemü o, u hangokkal tájejtés szerint sem szokott váltakozni, például e szók gyökeiben:
    • ag, agg, agár, agy, agyar, aj, ajt, ajtó, ajak, ajándék, akad, akar, arasz, arany, aszik, aszal, asszony;
    • babuk, babukkol, bagoly, baktat, bakó;
    • csa, csavar, csacsog, csacska, csahol, csattan, csata, csattog, csatang; czaf, czafat, czafrang;
    • dacz, daczol, daczos, dal, dalol, dana, daru, darvas;
    • fa, facsar, fagy, fagyú, fak, fakad, fal, ige és név, fan, fazék;
    • gabona, gacs, gacsaly, gadócz, galy, gajmó, galand, galád, garat, gazda;
    • gyagya, gyak, gyan, gyanánt, gyanú, gyarat, gyarap;
    • habsol, had, haj, hajadon, hajlik, hajt, hal név, halas, halász, halad, hall, halom, has, hasad, hat ige és számnév, hatalom, hattyú, ha, haha, hahota, haza, hazug;
    • jaj, jajgat, jargal;
    • kacz, kaczag, kacza, kaczor, kaczér, kacsa, kajcs, kajcsos, kajsz, kajsza, kajtár, kajtat, kalauz, kaláka, kalán, kalinkó, kalantyú, kalimpázik, kalisztál, kalóz, kamat, kanaf, kankalék, kapcs, kar (mennyiben lejttársa ker, mint karing, kering), kattog;
    • laboda, lafog, lafancz, lajha, lak, lakat, langy, lanka, lankad, laska, lazsnak, lassú;
    • macska, magas, majom, majzol, malacz, marad, mart, maszlag;
    • nagy, nadály, nap, nyak, nyaf, nyafog, nyaviga, nyal, nyargal;
    • pajkos, paizs, pajta, pajtás, pala, palaczk, pandal, paripa, parittya, parlag, part, pata, patél, patkó, patt, pattan, patvar, pazar;
    • ra, rajt, rab, rak;
    • saj, sajog, sajka, sallang, sajnál, sajt, sajin, salap, sanda, sanyar, sarab, sarabol, sarol, sarló, sas, satnya, sav, savany, savik, savó;
    • szab, szabad, szag, szajkó, szak, szakócza, szap- szapoly, szapu, szapora, szar, szarka, szarú;
    • tag, tagad, tajték, takony, tacskó, tan, tana, tanórok, tanya, tar, tarka, tart, taré, tarj, taval;
    • vaczog, vad, vadon, vaczkor, vahákol, vaj, vak, vakandok, vakar, vakarcs, valag, vanyiga, var, varancs, varangy, varr, varga, vargánya, varjú, vas, vaszora, vaskos;
    • zab, zabola, zagyva, zaj, zaklat, zakota, zavar, zacskó; zsarát, zsarol, zsarnok.

Ezek közül némelyek és a következők többé vagy kevésbé elterjedt szokás szerint nyilt e-vel váltakoznak;

  • aha ehe, alafa elefe, ana ene, mama eme, apad eped;
  • bacza becze, barka berke, barkócza berkenye, bakog bekeg;
  • csal csel, csala csele, csalavandi cselevendi, csalafinta cselefente, család cseléd, csamcsog csemcseg; csapzik csepzik, csarit cserje, csattan csetten, csata csete, csak csekély; czafra czefre;
  • dana dene, dagad deged, dali deli, dara dere dercze;
  • fakad fekély;
  • gaz gezemicze, galagonya gelegenye; gané geny, gagyog gegyeg;
  • habog hebeg, habatol hebetel, habahurgya hebehurgya, hadar, heder, haj hej, hanyag henye, harsog herseg;
  • kahácsol kehécsel, karika kerék, karingós keringős, kapaszkodik kepeszkedik vagy gebeszkedik, kalantyú kelentyű, kavar kever,
  • lap lep, honnan lappan leppen, laponyag lepenyeg, lapottya lepény;
  • makog mekeg;
  • nap nep az ünnep szóban, nyal nyel, nyafog nyefeg, nyakgat nyekget;
  • pamacs pemet, patécs petécs, palol pelel;
  • rakottya rekettye;
  • sajdít sejdít, sarkantyú serkentő, sanyar senyv, sarjú sereng;
  • szamócza szemőcze, szakócza szekercze, sza sze, mint no-sza ne-sze;
  • talabor terepély, tapos teper, tapiczkol tepiczkel; vakota fekete, varsa verse,

2) Hangrendi párhuzamos társa nyilt e, nevezetesen a képző és viszonyító ragokban

  1. a) Névképzőkben:
  • aj ej: soh-aj, mor-aj, csör-ej, zör-ej;
  • alom elěm, (az elsőbb e): irg-alom, jut-alom, kér-elěm, tür-elěm;
  • ap ep: al-ap, gyar-ap, ker-rep, ül-ep;
  • any eny: ar-any, hig-any, viz-eny, mir-eny;
  • asz esz: horp-asz, dob-asz, rek-esz, pöff-esz;
  • atag eteg: lank-atag, herv-atag, leng-eteg, förg-eteg; atal etel: hiv-atal, rov-atal, jöv-etel, men-etel;
  • atlan etlen: ház-atlan, vár-atlan, nép-etlen, kér-etlen;
  • at et: lát-at, mond-at, szür-et, üt-et;
  • talan telen: nyug-talan, un-talan, hír-telen, szün-telen;
  • ka ke: szál-ka, sós-ka, csip-ke, tüs-ke;
  • csa cse: szár-csa, tó-csa, vér-cse, kenő-cse;
  • dad ded: karcsu-dad, kicsi-ded, körös-ded, stb;
  1. b) igeképzőkben:
  • ad ed: ap-ad, loh-ad, ep-ed, süpp-ed;
  • aszt eszt: ap-aszt, loh-aszt, ep-eszt, süpp-eszt;
  • an en: csatt-an, patt-an, rett-en, döbb-en;
  • ant ent: csatt-ant, patt-ant, rett-ent, döbb-ent;
  • at et: jár-at, mul-at, nyir-et, öl-et; tat tet: jár-tat, foly-tat, vi-tet, ül-tet;
  • hat het: jár-hat, foly-hat, vi-het, ül-het;
  • dal del: szab-dal, fur-dal, szeg-del, tör-del;
  • akodik, ekědik: mar-akodik ver-ekědik; akozik ekězik: vár-akozik, gyül-ekězik; aszkodik eszkědik: rug-aszkodik, er-eszkědik, stb;
  1. c) határozókban:
  • an en: bátr-an, okos-an, szép-en, bölcs-en;
  • lag leg: futó-lag, utó-lag, elő-leg, kellő-leg;
  • ta te: hajdan-ta, leány-ta, régen-te, fűen-te;
  1. d) névviszonyító ragokban:
  • ba be: ház-ba, ól-ba, hely-be, öl-be;
  • ban ben: ház-ban, ól-ban, hely-ben, öl-ben;
  • nak nek: vas-nak, hús-nak, réz-nek, kő-nek;
  • val vel: fá-val, hó-val, lé-vel, kő-vel;
  • abb ebb: igaz-abb, okos-abb, mély-ebb, bölcs-ebb;
  • an en: hárm-an, nyolcz-an, het-en, öt-en;
  • at et: falak-at, borok-at, erek-et, őrök-et;
  • ta te; hatszor-ta, hétszer-te, ötször-te; van ven:
  • hat-van, nyolcz-van, öt-ven, het-ven;
  1. e) személyragozott névviszonyítókban:
  • am em: nál-am, ról-am, vel-em, tőlem;
  • ad ed: nál-ad, ról-ad, vel-ed, től-ed;
  • a e: nál-a, ról-a, vel-e, től-e.
  1. f) személyragozott névutókban:
    • am em: iránt-am, miatt-am, helyett-em, fölött-em;
    • ad ed: iránt-ad, miatt-ad, helyett-ed, fölött-ed;
    • a e: iránt-a, miatt-a, helyett-e, fölött-e, stb;
  1. g) bizonyos idő és személyi igemódosítókban:
  • asz esz: tart-asz, hord-asz, teng-esz, dönt-esz;
  • nak nek: jár-nak, áll-nak, kel-nek, ül-nek;
  • am em: járt-am, állt-am, kelt-em, ült-em;
  • ak ek: járt-ak, állt-ak, kelt-ek, ült-ek;
  • anak enek: járt-anak, állt-anak, kelt-enek, ült-enek;
  • jak jek: jár-jak, áll-jak, kel-jek, üljek;
  • ja je: jár-ja, áll-ja, kel-je, ül-je, stb.

Zárt „a”

A zártabb a közép helyet foglal el a nyilt a és o között, melynek ismertető jellege, hogy nyilt e-vel aligha, vagy igen gyéren, ellenben o-val, sőt ennek révén néha a távolabb eső u-val váltakozik, milyen részint a régi nyelvemlékek, részint az élő nyelvdivat tanúsága szerint, több gyökszóban előfordul. Névhatározó és mutató „a”, mely a távolra mutató oda, ott, olyan, onnan, szókkal rokon, s a régi beszédben oz :

  • aba oba, ad od, (a hal. besz. odutta = adotta) adu odu udu vagy adv odv udv, alik alszik, alut olt, alaj olaj, alma olma, arat ort, al ol, alsó olcsó, arló orló olló, arcz orcz, avik ovik, avas ovas, avúl ovúl;
  • bab bob boborcsó, bagár bogár bugár, baglya boglya buglya, bagrács bogrács, bahó bohó, baj boj honnan bajnok és bojnyék (mint a latin latro eredetileg zsoldos vitéz, utóbb rabló, zsivány), bakancs bokancs, balga bolond, bankó bunkó, baraczk, boroczk, barona borona, barázda borázda;
  • csalán csolán, csarnok csornok, czandra czondra;
  • dabrocz dobrocz, dancs doncs;
  • falu folu, falka folka, fanyar fonyar vagy vonyár, far for, fartat fortat, farag forgács, farkas forkos, fancsika foncsika, fancz foncz, fanyalog fonyolog;
  • gyap gyapju, gyop gyopár;
  • hav hov, havas hovas, hajnal holval, hal hol, halt holt, hambár hombár, hamu homu, hancsék honcsok, harag horog, (hal. besz. horoguvék Isten);
  • javas jovas, javít jovít;
  • kakas kokas, kamasz kumasz, kan kon honnan kanász és kondás, kany kony kuny, kanyúl konyúl kunyorog, kapacz kopasz, katyfol kotyfol, kacs kocsány, kaczagány koczogány, kaczor koczor, kapó kopó, kapar kopor kupor, kaponya koponya, kas kosár;
  • labda lobda, lam lom, lampos lompos, latyak lotyok;
  • mast most, madár modár, mag mog, magyal mogyal, magyaró mogyoró, magyar mogyar, magam mogam, makog, mokog, marj morj, mar, marczona, mor mordiás, maszat moszat, matóla motóla, matring motring, makacs mokány;
  • na no; paszkoncza poszáta, pakrócz pokrócz, pank ponk, pagyász pogyász, palaska poloska, pampuska pomposka, parancs poroncs, parázs porázs porgol, pacskol pocskol, patyol bogyol;
  • ragasz rogosz, randa ronda, paranda poronda, ragya rogya, ragyiva rogyiva, ravasz rovasz, ravatal rovatal, rakoncza rokoncza;
  • sajtó sotó sutú, sank sonkoly, sarok sorok;
  • szatyus szotyka, szatyor szotyor, szalma szolma;
  • tahonya tohonya, ta to, tal tol, taliga toliga, tasz tosz, taszít toszít, taszigál toszigál tuszkál, tak takar tok tokmány, tap top, tapos toppan, taporján toporján, tarló torló;
  • vatorász votorász, vala vola, nevala nevola, varty vorty; zamáncz zománcz, stb.

A képzőkben és viszonyító ragokban oly szók után, melyek hangzója hosszú á, mely esetben a tájejtés az általánosabb a helyett o-val él, például:

  • nád-ak nád-ok,
  • nád-at nád-ot,
  • nád-am nád-om,
  • nád-as nád-os,
  • nád-az nád-oz,
  • nád-al nád-ol,
  • nád-acska nád-ocska;
  • vár-tam vár-tom,
  • talál-jam talál-jom,
  • áll-nak áll-nok,
  • vigyáz-tak vigyáz-tok.

Hangrendileg vékonyhangon megfelel neki a zárt ě, például:

  • tár-ak tér-ěk,
  • vár-am vér-ěm,
  • tár-as tér-ěs,

És mennyiben tájejtéssel o, párhuzamos társa leszen ö:

  • tár-ok tér-ök,
  • vár-om vér-öm,
  • tár-os tér-ös.

Ilyenekben a ragok a hangzója gömbölyűbb, mint egyebekben, p. ezekben:

  • fal, fal-ak, fal-at,
  • fal-am, fal-as,
  • fal-az, fal-acska, melyet a tájejtés sem szokott o-ra változtatni.

Midőn az a gyökhangú szó ikeríttetik, ikertársa i vagy e hangzót veszen föl, s kicsinyítő jelentésű, p.

  • billeg ballag,
  • csihel csahol,
  • tipeg tapog,
  • dirib darab,
  • filit falat,
  • giz gaz,
  • kipked kapkod,
  • lifeg lafog,
  • nyifeg nyafog,
  • dene dana,
  • dere dara,
  • hetel hatol,
  • keczet kaczat,
  • kever kavar, c
  • sele csala stb.

Távolra mutató szócska

Távolra mutató szócska, mely bizonyos távolságra vonatkozó szóknak nyomatékot ad, például:

  • ott van a!
  • oda menj a!
  • olyan a!
  • úgy a!

Ellentéte a közelre mutató e:

  • itt van e!
  • ide jőj e!
  • ilyen e!
  • így e!

Előtéve m toldalékot vesz föl, s az illető mutatóval egyesűl:

  • amott (= am-ott),
  • amoda, amolyan,
  • amúgy, amonnan,

A közelre mutató e is:

  • emitt,
  • emide,
  • emilyen,
  • emígy,

A hol előtt csupaszon marad:

  • a hol a!
  • e hol e!

Utótéttel n toldatot kap:

  • ott-an,
  • oly-an,
  • úgy-an,
  • onn-an;

Elül hátul toldva:

  • amottan,
  • amonnan,
  • amolyan,
  • amúgyan;

Ellentétek:

  • emitten,
  • eminnen,
  • emilyen,

Ezen zárt a rokon azon o-hoz, mely az

  • ott, oda,
  • onnan, oly,
  • úgy (ógy)

távolítókban rejlik, s ellentéte e azon i-hez, mely az

  • itt, ide,
  • innen, ily,
  • így, ihol

mutatók alaphangját teszi, honnan a régi nyelvben:

  • ett, ede, ennen, ely, ehol.

 

Névelő

Névelő, önhangzóval (egyedi hang- magánhangzó) kezdődő szók előtt toldva az, például:

  • a király,
  • az úr;

Elterjedt régi nyelvszokásból, de mai tájejtés szerint is mássalhangzó előtt is gyakran marad az, például az királyt megkoronázzák; éljen az magyar, az haza!

  • Az cseh király, az menyekezőnek használatosságát, az tatároknak (Margita legenda).

De már a bécsi codexben is elmarad a „z”:

  • A birák, a földön, a némberi, a te néped, a mely föld, stb.

Másokban pedig gyakran h hangot váltja fel azt:

  • ah zsidó népekről,
  • ah Farahó király,
  • ah napnyugat felé stb.

Verses krónika 1538-ból Farkas Andrástól, és szinte a debreczeni legendás könyvben, noha itt más véghangzók is fölveszik azt, de a mit Farkas Andrásnál csak z helyett találunk.

Eredetre és alapfogalomra nézve a fentebbi mutatóval egy, mennyiben a névelő mintegy rámutatva határozza meg az illető nevet.

A mutató névmás az abban különbözik tőle, hogy a névelő csupán határozó, emez pedig bizonyos meghatározott személyt vagy dolgot képvisel, például, más jelentése van e mondatban:

  • az ember halandó,

és ebben:

  • az ember (= az ott ember) nem pedig majom;

hasonlóan más:

  • a ló szép állat;
  • és az ló, nem szamár.

Bővebben lásd  Névelő, és Az mutató névmás.

Névmás

Az egyes harmadik személynévmás (ő) módosított alakja, és pedig

  • a birtokragozásban, mélyhangú nevek után, mint:
    • bor-a,
    • lov-a,
    • haj-a,
    • zug-a;
  • hosszú á után zártabb hangú:
    • ház-a (o), l
    • áb-a (o),
    • nyál-a (o).
  • Vékonyhangú párhuzamos társa nyilt e, vagy, tájejtéssel, zárt ě:
    • méz-e,
    • ép-e,
    • csőv-e,
    • tej-e,
    • nyüg-e.
  • Ezekben az a e szorosan véve személyre vonatkozik, s a tárgymutató rag kimarad, de előtűnik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve = i – a i – e: p.
    • kar-ja,
    • dob-j-a,
    • epé-j-e,
    • kecseg-j-e.
  • 2) a határozott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymutató nélkül, mint:
    • várt-a,
    • tolt-a,
  • majd nyilván tárgymutatóval:
    • vár-j-a,
    • tol-j-a,
    • várand-j-a,
    • toland-j-a.
  • Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője szinte a végzetű, ezzel egyesűlve hosszú á-t alkot:
    • vár-á = vár-a-a,
    • tol-á = tol-a-a,
    • vár-ná = vár-na-a,
    • tol-ná = tol-na-a.
  • Régiesen: várá-ja, tolá-ja, várná-ja, tolná-ja, s tulajdonképen ez az eredeti alak, mert a vára és várna igetőkben a az idő- és na a módképző, ezekhez a határozott formában járúl, először a tárgymutató i vagy j: vára-j, várna-j, azután a személyrag a: vára-i-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s megnyújtva: várá-j-a, várná-j-a.
  • Hasonló párhuzamos eljárással a magashangúakban: veré = vere-j-e veré-j-e, ver-né = verne-j-e verné-j-e. Hogy az i vagy j a tárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a személyragtól külön előtűnik, kétségtelen ezen alakokban:
    • ver-j-ük,
    • ver-i-tek,
    • ver-i-ök,
    • vár-j-uk,
    • vár-j-á-tok (= vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak),
  • mindenütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymutató némely személyben és időben eltűnik ugyan, de nem tűnik-e az el ezekben is: mondan(i)om, mondan(i)od, mondan(i)unk, mondan(i)otok? és ki tagadhatja, hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint világosan kiejtjük és írjuk ezekben: mondania, mondaniok? l. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS.

Időrag

Időrag[2], mely mélyhangú igékből úgynevezett félmúltat képez:

  • száll-a,
  • jár-a,
  • gondol-a,
  • mutat-a,

mely egyszersmind a harmadik személyt is rejti magában, mely a többesben an (= ön) alakban tétetik ki:

  • járának = jára-an-ak (jára-önök),
  • szállának = szálla-an-ak (szálla-önök),

épen úgy, mint a többi időkben:

  • járnak = jár-önök,
  • jártanak = járt-önök,
  • járjanak = járj-önök,
  • járnának = járna-önök.

A magashanguakban párhuzamos társa e:

  • kel-e,
  • tör-e,
  • ül-e,

honnan,

  • kelének = kele-önök,
  • törének = töre-önök,
  • ülének = üle-önök.

Ugyanez a határozott igeragozásban köz nézet szerint a tárgymutató a alakban tétetvén utána, ezzel összeolvadva hosszú á-t alkot:

  • láta-a látá,
  • monda-a mondá,

és így a többesben,

  • láták = láta-a-ak = láta-a-ők,
  • mondák = monda-a-ak = monda-a-ők;

hanem a tárgymutató itt is inkább i vagy átváltozva j, mint a jelen időben, mert látá, régiesen:

láta-i-a vagy láta-j-a,

  • mondá = monda-i-a vagy monda-j-a,
  • hallá = halla-i-a = halla-j-a (= halla-v-a, a régi hallotti beszédben).

Így az óhajtó módban is

  • látná = látna-i-a = látna-j-a,
  • mondaná = mondana-i-a = mondana-j-a.

A párhuzamos magas hanguakban:

  • vere-e vagy vere-i-e = veré,
  • üt-e vagy üte-i-e = üté,
  • verne-e vagy verne-i-e = verné,
  • ütne-e vagy ütne-i-e = ütné, a többesben:
  • vere-i-ők = verék,
  • üte-i-ők = üték,
  • verne-i-ők = vernék,
  • ütne-i-ők = ütnék,

úgy hogy régente valóban is megvolt:

  • verné-j-e,
  • ütné-j-e,
  • veré-j-ek, üté-j-ek,
  • verné-j-ek, ütné-j-ek.

Képző

Az ő ó rag, mint részesűlői képző módosított, illetőleg rövidített alakja, mely képez részint fő-, részint mellékneveket

  1. élő igékből:
    • csusz-ó csusz-a,
    • csoroszl-ó csoroszl-a,
    • húz-ó von-ó,
    • húz-a von-a,
    • mond-ó mond-a,
    • csal-ó csal-a;

Magas hangon e:

  • szül-ő szül-e, teremt-ő teremt-e, üdvözít-ő üdvözíte;

Különösen gyakorlatos igékből, melyekben a g, k-ra változik, egyúttal gyakran kihagyatván az előző önhangzó, mint:

  • fürg-ő fürg-e,
  • sürg-ő sürg-e,
  • leng-ő leng-e,
  • csireg-ő csirk-e,
  • czineg-ő czineg-e, vagy czink-e,
  • csacsog-ó csacsk-a,
  • locsog-ó locsk-a,
  • bugyog-ó bugyog-a vagy bugyka;

E nyomon elemezhetők több állatok ka ke végzetű nevei, mint:

  • róka,
  • csóka,
  • pulyka,
  • szarka,
  • szalonka,
  • macska,

Sőt más neműek is, p.

  • szürögő szürke,
  • csipegő csipke,
  • röpögő röpke,
  • szotyogó szotyka stb.
  • elavult vagy szokatlan igekötőkből:
    • sundabunda (nem török szó) = súnyóbujó,
    • ronda = rontó (szenvedőleg),
    • kajla = kajló,
    • vizsla = vizsoló,
    • hinta = hintó,
    • hetlekotla = hetlőkotló,
    • bodza v. bogyza = bodozó vagy bogyozó,
    • eme = emő, zsenge = zsengő,
    • nyurga = nyurogó,
    • karika = karigó,
    • karogó, guriga = gurogó.
  • hangutánzó igegyökökből:
    • dud(og) dud-a,
    • zen(eg) zen-e,
    • bon(og) bon-a,
    • toty(og) toty-a,
    • nyif(og) nyif-a,
    • szip(og) szip-a,
    • gyagy(og) gyagy-a,
    • dad(og) dad-a;
    • hasonlóak: lib-a kuty-a, csib-e, pip-e, zsizs-e stb.

Több helynevekben az i milységnévi képzőrag előtt az ó-nak átváltozása, változéka:

  • Ardó, Arda-i,
  • Csurgó Csurga-i,
  • Brassó Brassa-i,
  • Makó Maka-i,
  • Szikszó Sziksza-i,

valamint a magashangúakban párhuzamos társa e az ő változéka:

  • Szendrő Szendre-i,
  • Jenő Jene-i,
  • Döbrő Döbre-i.

E hangrendet követi más nevekben is a birtokragok előtt:

  • hordó horda-ja, horda-im, horda-id, horda-i,
  • ajtó ajta-ja, ajta-im, ajta-id, ajta-i;
  • velő vele-je, vele-im, vele-id, vele-i;
  • szőlő szőle-je, szőle-im, szőle-id, szőle-i.

Számos fő- és melléknevekben a tulajdonságot vagy milységet jelentő ó- ú-nak, és az e hangrendileg ő- ű-nek felel meg, milyenek:

  • csig-a,
  • szucz-a,
  • ragy-a,
  • bok-a,
  • csup-a,
  • dar-a,
  • kor-a,
  • koh-a,
  • cser-e,
  • pisz-e,
  • heny-e stb.

A megrövidített keresztneveknek némi nagysági, öregségi árnyalatot kölcsönöz, mint:

  • Gyur-a,
  • Józs-a,
  • Mis-a,
  • Pist-a,

Kicsinyítve:

  • Gyur-i,
  • Józs-i,
  • Mis-i,
  • Pist-i; így
  • Kata,
  • Panna,
  • Jucza,
  • Kati,
  • Panni,
  • Juczi stb.

Kihangzás toldalék

Csupa kihangzásféle toldalék, mely az illető gyök vagy törzs értelmét nem módosítja, például:

  • szigony-a,
  • rapos-a,
  • ap-a,
  • any-a,
  • báty-a,
  • zúz-a (a tiszai vidéken, mely a Duna mellett: zúz);

Ilyenek a gőcsei nyelvjárásban:

  • máj-a,
  • szarv-a,

Fennhangú szóknál: méh-e, melyek aztán így ragoztatnak:

  • méhije,
  • májája,
  • szarvája.

Ily vidéki szójárást követett Béla király névtelen jegyzője is némely szókban, mint: hetü, ős-e, Erdély-ü stb., a mi onnan is megtetszik, hogy sok idegen neveket is ily toldattal ír: Ecilburgu. A hasonlókból vett állítás tehát, hogy a magyar gyökszók régente kéttagúak voltak volna, nincs igazolva, mert ily szójárás ma is divatozik, valamint általában minden régi emlék, irója tájbeszédének jellemét hordozza, de a mi általános szabályt nem alkothat.

Hangmondat

Indulatszó. Mind szó, szómondat, mivel egy hang, ezért egy hangból álló mondat: Különféle kedélyállapotot fejez ki, s értelmét a hangoztatásból ismerni meg.

Meglepetésre, megütközésre, véletlen benyomásra mutató, illetőleg figyelmeztető.

  • A!,mily zajt hallok!
  • A! mintha álgyudörgést hallottam volna!
  • A! mit látok!

Boszu-, harag-, nemtetszés hangja.

  • A! ne alkalmatlankodjál!
  • A! ne beszélj!

Makacs tagadási hang.

  • A!
  • a!

[1] Az írói nyelv s míveltebb beszéd mind ezekből csak a zárt rövid a-t, s a nyílt hosszú á-t fogadta el, vonással emezt, amazt vonás nélkül.

[2] A mi magát az a időragot illeti: Révai véleménye szerint ezen időképző eredetije: va, melyből van, val, vagy létige törzse is fejlődött ki, s a v elhagytával lett volna puszta a, magashangon e, miszerint lát-a = lát-va = lát-vala. Azonban itt azon nehézség áll elő egy részről, hogy va gyök magában semmi képen nem jelent múlt időt, más részről épen a vala szóban levő a rag az, a miről itt szó van; mindig fenmarad tehát azon kérdés: hát a vala szóban, vagyis ennek a ragában, hol vette magát a múlt idő fogalma? Mennyiben tudnilik e rag múlt időt képez, mely bizonyos távolban áll tőlünk: valószínűnek tartjuk, hogy ezen a rokon a távolra mutató a hanggal (l. A 1.), s tovább fejlődve a távol levő időnek, vagyis a múlt kornak fogalmát magában rejtő ó, vagy av szóval, melyből avúl, avik is stb. származtak. Alapfogalomban, valamint hangban, egyezik ezzel az előlehes ha, mely először jelent általán időt, p. né-ha, vala-ha, so-ha, minden-ha, másodszor különösen múlt, régi időt, ezekben: hajdan, elemezve ha-időn, azaz régi időben, és hái-bái, mely túl a Dunán régit, ócskát, elavúltat jelent; p. háibái (régi) irományok. E szerint e múltképző legeredetibb s egyszerűbb alakja a, mely általában távolba mutat, tehát távolt jelent s a magashangú igék után a hangrendhez alkalmazkodva e-re változott. Megemlítendő még, hogy a szankszkritban az a, a görögben pedig e augmentum épen az imperfectumnak is jellemzője, mint a magyar félmúltban; a persában pedig a múlt időhöz minden számban és személyben i járúlván, azt tartós és viszonyos múlttá teszi, mi általános és igaz jellemes jelentése a legtöbb úgynevezett imperfectumoknak a nyelvekben.

 

 

A bejegyzés kategóriája: A hang, egyedihang
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.